A Magyar Parlamenti Imacsoport vezetőjeként innen, a Nemzet Házából kezdeményezem, hogy nagypéntek reggelétől minden hét péntekén (reggel 7.00 órakor), felekezethez való hovatartozás nélkül, lélekben közösen imádkozzunk, bárhol is vagyunk – otthon, utcán, munkahelyen –, hiszen az Úr mindenütt jelen van! Kérjük az Urat, hogy a koronavírus-járványtól mihamarabb szabadítsa meg Magyarországot, Európát és a világot! Imádkozzunk egymásért, legalább addig, míg el nem múlik a járvány! Imádkozzunk azért, hogy a vírusban elhunytak az Úrtól kapják meg az örök világosságot! Imádkozzunk azért, hogy a betegségben szenvedők kapják meg a testi és lelki gyógyulás kegyelmét! Imádkozzunk azért, hogy az egészségesek ne kapják el a…