VácUp

Megkértük Vác ismert közéleti szereplőit – politikai hovatartozástól függetlenül –, hogy mondják el véleményüket a 2019-ben megválasztott városvezetés első évéről. A VácUp című interjúsorozatunk következő nyilatkozója Ványi Lászlóné, a Cházár András EGYMI intézményvezetője volt. Éva – ahogy mindenki szólítja a városszerte ismert jobboldali közszereplőt – 2006 és 2010 között a váci önkormányzat képviselőjeként dolgozott a városért, 40 éve van a szépségesen rögös gyógypedagógusi pályán, ma pedig Vác büszkeségének, a hazai pedagógiatörténet egyik legpatinásabb és legrangosabb intézményének a vezetője. Véleménye mértékadó sokak számára, elkötelezettsége, szakmai állhatatossága közismert, kiegyensúlyozott derűje csak akkor vált borúra, ha a védenceit bántalom éri. Hitvallása, Szabó Dezső…

Tovább

Megkértük Vác ismert közéleti szereplőit – politikai hovatartozástól függetlenül –, hogy mondják el véleményüket a 2019-ben megválasztott városvezetés első évéről. A VácUp című interjúsorozatunk következő nyilatkozója Moys Csaba, Vác rendszerváltó jobboldali politikusa. Olyan Vác Város és Pest Megye által is Pro Urbe-díjjal kitüntetett rendíthetetlen elkötelezettségű közéleti személyiség adott ezúttal interjút, aki fittyet hányva életkorára változatlan aktivitással vesz részt városunk szellemi életében, számos városvédő, hagyománytisztelő közösségünknek a tagja, vezetője. A Vácon született, iskoláit is Vácon kijáró okleveles gépészmérnök a rendszerváltás első testületében alpolgármesteri tisztet töltött be, véleménye, közéleti jelenségeinkre való reflektálásai mindig is zsinórmértéket jelentettek a váci jobboldal számára. Pár mondat…

Tovább

A mindig egyenesen fogalmazó, kormánypárti képviselő körzetében rendszeresen kiérdemli a választók szimpátiáját, teszi mindezt a derekas kiállásaival és a választóinak tett ígéreteinek maradéktalan teljesítésével. Még a 2019-es, lavinaszerű, ellenzéki győzelem során is a konzervatív oldalról egyedül ő hozta a körzetét. Érdemes tehát ráfigyelni, ezt teszik a politikai ellenfelei is, nagyon kevés olyan váci politikus van, akire több verbális szennyet borítottak volna, mint őrá. A váci születésű Mokánszky Zoltán 1998 óta képviselő-testületi tag, ebben a minőségében hatodik ciklusát tölti a testületben, két alkalommal volt már a város alpolgármestere, a Női Kézilabda Egyesület elnökségének, valamint a Boronkay Baráti Körének a tagja. A…

Tovább

Megkértük Vác ismert közéleti szereplőit – politikai hovatartozástól függetlenül –, hogy mondják el véleményüket a 2019-ben megválasztott városvezetés első évéről. A VácUp című interjúsorozatunk következő nyilatkozója Mokánszky Zoltán, kormánypárti önkormányzati képviselő. A beszélgetést teljes egészében pénteken közöljük, de addig idézzük néhány váci városháza eddigi munkáját értékelő gondolatát: „A tanácsi rendszerben is ettől sokkal komolyabb szakmai munka folyt, mint ami most folyik itt a Városházán.” „Semmibe nem vonnak be minket, nem kérik ki a véleményünket, de még ha ki is kérnék, akkor is nem foglalkoznak vele, amit ők eldöntöttek, azt végrehajtják, mi pedig nem tudunk mást csinálni a többi váci polgárral…

Tovább

Megkértük Vác ismert közéleti szereplőit – politikai hovatartozástól függetlenül –, hogy mondják el véleményüket a 2019-ben megválasztott városvezetés első évéről. A VácUp című interjúsorozatunk következő nyilatkozója dr. Bóth János, mérnök-közgazdász, városunk egykori polgármestere volt. Dr. Bóth János nős, egy gyermek édesapja, akinek négy unokája van, jelenleg Vácon élő nyugdíjas.  A rendszerváltáskor váci tanácselnök, majd 30 évig egyéni önkormányzati képviselő volt. 2002-2010 között MSZP-s országgyűlési képviselőként, majd polgármesterként szolgálta a váci közösséget. Jelenleg pártonkívüli, több civil szervezet tagja. A volt városi elöljárónk néhány, figyelemre méltó, a váci városháza eddigi munkáját értékelő gondolatát közöljük: „Mindig elmondják, hogy milyen sok jó emberük van,…

Tovább

Megkértük Vác ismert közéleti szereplőit – politikai hovatartozástól függetlenül –, hogy mondják el véleményüket a 2019-ben megválasztott városvezetés első évéről. A VácUp című interjúsorozatunk következő nyilatkozója dr. Bóth János, városunk egykori polgármestere. A beszélgetést teljes egészében pénteken közöljük, de addig idézzük Vác közéletére továbbra is odafigyelő, volt városi elöljárónk néhány, figyelemre méltó, a váci városháza eddigi munkáját értékelő gondolatát: „Mindig elmondják, hogy milyen sok jó emberük van, és mindenhez értenek, azt gondolom, hogy komoly szakemberhiányban szenved ez az önkormányzat. (…) 83 ígéret vagy vállalás volt, az én megítélésem szerint ebből 69-ben nem történt semmi. (…) Úgy látom, hogy képtelenek a…

Tovább

Megkértük Vác ismert közéleti szereplőit – politikai hovatartozástól függetlenül –, hogy mondják el véleményüket a 2019-ben megválasztott városvezetés első évéről. A VácUp című interjúsorozatunk következő nyilatkozója Szabó Csaba, a váci Fidelitas elnöke volt. „Egyre többen vannak, akik nem elégedettek a jelenlegi vezetéssel. Sokan hitték azt, hogy jobb lesz, de ez nem így lett” – fogalmazta meg az interjú során a Fidelitas városi elnöke. További részleteket innen ismerhetnek meg:  Szabó Csaba a város egyik legfiatalabb politikusa Vácon él, a Gödöllői Szent István Egyetemen természetvédelmi mérnök hallgatója, a váci Fidelitas elnökeként pár éve intenzív közéleti tevékenységet folytat városunkban, a természetvédelmi szakma gondolatait…

Tovább

Megkértük Vác tekintélyes, közéleti szereplőit – politikai hovatartozástól függetlenül –, hogy mondják el egy videointerjúban véleményüket a 2019-ben megválasztott városvezetés első évéről. A VácUp című interjúsorozatunk következő szereplője ezúttal Csereklye Károly volt. Csereklye Károly többek között ezeket fejtette ki az alábbi teljes egészében megtekinthető interjúban: 2019-ben nagyon nagy többséggel nyert az Összefogás nevű társaság. Egy év után Vác város lakossága látja ennek „áldásos” tevékenységét. Az áldásos tevékenységet itt megint zárójelbe teszem. Ez az áldásos tevékenység lehet, hogy abban merül ki, hogy van egy polgármesterünk, három alpolgármesterünk és egy tanácsnokunk. A lendületet, a hozzáértést nem tapasztalom, nem látom ebben a testületben.…

Tovább

Megkértük Vác tekintélyes közéleti szereplőit – politikai hovatartozástól függetlenül –, hogy mondják el véleményüket a 2019-ben megválasztott városvezetés első évéről. Ebből készült a VácUp című interjúsorozatunk, amelynek ezúttal Csereklye Károly, önkormányzati képviselő volt a főszereplője. A TELJES INTERJÚT PÉNTEKEN TEKINTHETIK MEG. *** (A sorozat címe egy kis szójátékon alapul, ugyanis az angol „what’s up” kifejezés, aminek a kiejtése azonos a mi sorozatcímünkkel [wʌts ʌp], magyarul annyit jelent, hogy „mi a helyzet?, mizu?”.)

Tovább