Váci Piarista Gimnázium

Új időszaki bemutató nyílt a napokban a Váci Egyházművészeti Gyűjteményben. Ezúttal a piarista gimnázium diákjainak az előző kiállításra, Kovács Melinda ÉDEN című fotókollekciójára reflektáló munkáinak tárlata egészíti ki néhány hétig a múzeum látnivaló kínálatát. Az ifjú alkotók kreatív munkáját Győrffy-Kovács Adrienn segítette felkészítő tanárként. A diákok tárlata február 15-ig, előzetes bejelentkezéssel tekinthető meg.

Tovább

Tavaly volt 10 éves a rászorulóknak segítő deákvári zöld doboz, amit most Pető Csilla a Váci Piarista Gimnázium 6/a osztályának diákjaival közösen újított fel. „Hatalmas köszönet és elismerés a Váci Piarista Gimnázium 6/a osztályának/osztályfőnökének azért az önzetlen jó cselekedetért, gondoskodásért és szolgáló szeretetért, amit a nehezebb élethelyzetben lévő embertársaik sorsa iránt, példaértékűen mutattak” – írta közösségi oldalán Pető Csilla. A doboz a Deákvári Jézus Szíve Templom kerítésén található, amit a rendbetétele után közösen telepakoltak élelemmel a közreműködők. Pető Csilla hozzátette: „ezek a kis diákok Szent Erzsébetet, a másokkal való törődést állítják elénk követendő példaként, figyelmeztetve bennünket arra, hogy a másokkal…

Tovább

A hírt Zsódi Viktor tartományfőnök közölte a Váci Piarista Gimnázium és Kollégium hivatalos honlapján. A tájékoztatás szerint Kalász Ákos személyes okokra hivatkozva nyújtotta be lemondását a főigazgatói feladatairól. A tartományfőnök augusztus 30-án fogadta el a lemondást. „A fenntartó fontosnak tartja kifejezni köszönetét Kalász Ákos főigazgató úrnak, aki nagy lendülettel és hozzáértéssel végezte munkáját, fejlesztette az általa vezetett intézményt” – áll a dokumentumban. A tartományfőnökség szeptember 1-jétől az új igazgató kinevezéséig Szabó-Pál Tibor általános igazgatóhelyettest bízta meg az intézményvezetői feladatok ellátására. kiemelt fotó: facebook.com/Piarista Gimnázium és Kollégium – Vác

Tovább