váci önkormányzat

Kilakoltatná a váci önkormányzat a megtévesztett nagymamát és két unokáját csütörtökön, miközben a rendőrség nyomoz a panasza ügyében – írta meg az acnews.hu. A cikk szerint a nyugdíjas Havasi Ildikóhoz október 3-án, csütörtökön végrehajtók jönnek, hogy a Váci Járási Bíróság jogerős végzésével kitegyék az önkormányzati lakásából. Az ügy előzménye, hogy Ildikó bérleti szerződését állítása szerint csak azzal a feltétellel hosszabbították meg, ha előbb aláír egy közjegyzői nyilatkozatot. Amiben ellenszolgáltatás nélkül visszaadja a lakását az önkormányzatnak. Ildikó jóhiszeműen aláírta ugyan a papírt, de utólag úgy ítéli meg, hogy a hivatal becsapta őt, zsarolással kényszerítette erre. „Ebben az ügyben a Szentendrei Rendőrkapitányság…

Tovább