MOYS CSABA: „A HAZAÁRULÓ GYILKOSOK FELELŐSSÉGRE VONÁSA TEHÁT ELMARADT” – A VÁCI NEMZETI KÖR IS MEGEMLÉKEZETT 1956 MÁRTÍRJAIRÓL

MOYS CSABA: „A HAZAÁRULÓ GYILKOSOK FELELŐSSÉGRE VONÁSA TEHÁT ELMARADT” – A VÁCI NEMZETI KÖR IS MEGEMLÉKEZETT 1956 MÁRTÍRJAIRÓL

A Váci Nemzeti Kör 2022. október 22-én tartotta hagyományos 1956-os megemlékezését Dr. Kristóf Béla egykori polgármester emléktáblájánál. Az egybegyűlteket a VNK egy tagja köszöntötte. Ezt követően Moys Csaba elnök mondta el ünnepi beszédét. Rendezvényünket Fábián Zoltán énekes előadása tette még meghittebbé. Saját dalai mellett elénekelte a nemzeti érzelmű (magyar és európai) körökbe híres „Avanti Ragazzi…

A VÁCI NEMZETI KÖR ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉSRE VÁRJA AZ ÉRDEKLŐDŐ VÁCI POLGÁROKAT DR. KRISTÓF BÉLA EMLÉKTÁBLÁJÁHOZ

A VÁCI NEMZETI KÖR ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉSRE VÁRJA AZ ÉRDEKLŐDŐ VÁCI POLGÁROKAT DR. KRISTÓF BÉLA EMLÉKTÁBLÁJÁHOZ

Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójának alkalmából a Váci Nemzeti Kör tisztelettel meghívja az érdeklődő váci polgárokat dr. Kristóf Béla emléktáblájának koszorúzására. 2022. október 22-én (szombaton) 11 órakor a Köztársaság út 67. szám alatti emléktáblánál beszédet mond Moys Csaba, a Váci Nemzeti Kör elnöke, Vác város Pro Urbe díjasa, ahol közreműködik még Fábián Zoltán énekes.

VISSZATÉRTEK KERÉKPÁROSAINK A HAZAJÁRÓ EGYLET ÉS VÁCI NEMZETI KÖR SZERVEZTE SELMECI ŐRJÁRAT EMLÉKTÚRÁRÓL

VISSZATÉRTEK KERÉKPÁROSAINK A HAZAJÁRÓ EGYLET ÉS VÁCI NEMZETI KÖR SZERVEZTE SELMECI ŐRJÁRAT EMLÉKTÚRÁRÓL

A Váci Nemzeti Kör ismét túrára invitálta támogatóit és tagjait. Júniusban Dél-Erdélyt és Székelyföldet, ezúttal pedig a Felvidék híres bányavárosát, Selmecbányát és annak környékét jártuk be méghozzá kerékpáron! A Hazajáró Egylet szervezésében minden évben megrendezésre kerül a Selmeci Őrjárat emléktúra. A túra a selmeci diákság hazaszeretete előtt tiszteleg és tisztelegtünk velük együtt idén mi is.…

VÁCI KIRÁNDULÓCSOPORTOK SELMECBÁNYA VONZÁSÁBAN

VÁCI KIRÁNDULÓCSOPORTOK SELMECBÁNYA VONZÁSÁBAN

A véletlen folytán ezekben a napokban váciak kiemelt zarándokhelyévé vált, illetve válik az egykori magyar királyság legjelentősebb bányavárosa, a tőlünk alig két órányi autóútra található, festői szépségű SELMECBÁNYA. Egy napos kirándulás Selmecbányán, túravezető: Dr. Varga Lajos segédpüspök Ezen a héten Dr. Varga Lajos segédpüspök és segítői szerveztek kirándulást a szomszédba, csaknem húszan csatlakoztak a csoporthoz.…

A VÁCI NEMZETI KÖR KERÉKPÁRTÚRÁT SZERVEZ SELMECBÁNYÁRA

A VÁCI NEMZETI KÖR KERÉKPÁRTÚRÁT SZERVEZ SELMECBÁNYÁRA

Kerékpártúránk alkalmával bejárjuk és megismerjük az egykori magyar királyság legjelentősebb bányavárosát Selmecbányát és vidékét. Utunk a Bacsófalvi-tó partjáról indul és ugyanoda érkezik meg. Felkeressük Európa egyik legszebb Kálváriáját is, melyről gyönyörű kilátás nyílik a városra. Táv és szint: 30 km, 846 m. Bővebb infó: 30/247-4470 Konopás Attila info@vacinemzetikor.hu Jelentkezés: augusztus 20.! Túránk társszervezője a Hazajáró…

VÁCI NEMZETI KÖR: BÚCSÚT JÁRTUNK

VÁCI NEMZETI KÖR: BÚCSÚT JÁRTUNK

2022. június 1-jén kis csapatunk felkerekedett, hogy több százezer magyar zarándokkal együtt a csíksomlyói pünkösdi búcsún részt vegyen az ünnepi szentmisén és köszöntse a Boldogasszonyt. A kisbuszban helyet szorítottunk fél tucat kerékpárnak is, hogy sportos társaink Brassóból Csíksomlyóig az út egy részét biciklivel tegyék meg. Úti célunk legtávolabbi pontja Brassó volt, ami Váctól 750 km. Odafelé…

„RÁKÓCZI VÁROSA SZÉP SZOMORÚ KASSA”

„RÁKÓCZI VÁROSA SZÉP SZOMORÚ KASSA”

A Váci Nemzeti Kör szervezésében több autóbusznyi kiránduló május 22-én felkerekedett Felvidék irányába reggel 6 órakor. A közel 60 fő között minden korosztályból voltak érdeklődők, akik Rákóczi szeretett városát, Kassát és születésének helyszínét, Borsit keresték fel. Kassa belvárosában a gótikus stílusú Szent Erzsébet-székesegyház szépsége mindenkit lenyűgözött. Egy helyi idegenvezető kalauzolta a váciakat az óváros Főutcáján,…

VÁCI POLGÁRI EST MRÁZ ÁGOSTONNAL

VÁCI POLGÁRI EST MRÁZ ÁGOSTONNAL

A Váci Nemzeti Kör, a Váci Polgár Közéleti Havilap és a Dunakanyari Védegylet Alapítvány tisztelettel hívja az érdeklődőket a Váci Polgári Est következő alkalmára, amelynek vendége Mráz Ágoston, a Nézőpont Intézet vezető politikai elemzője lesz. Időpont: április 28., csütörtök 18 óra (Minden hónap 4. csütörtökén!) Helyszín: Kilátó Központ (Géza király tér 10.) Házigazdák: Fábián Fédra,…

KASZÁS GÉZA SZÍNMŰVÉSZ A „SZÜLŐFÖLDEM SZÉP HATÁRA” CÍMŰ MŰSORÁT ADTA ELŐ A KAROLINA ISKOLÁBAN

KASZÁS GÉZA SZÍNMŰVÉSZ A „SZÜLŐFÖLDEM SZÉP HATÁRA” CÍMŰ MŰSORÁT ADTA ELŐ A KAROLINA ISKOLÁBAN

A váci Karolina iskola tornaterme egy kis kávéházi szegletnek adott helyet 2022. március 23-án, ahol a hangulatos lámpa fényénél Kaszás Géza színművész Szülőföldem szép határa című műsorát adta elő, mely a trianoni nemzetcsonkítás megnyomorító máig érezhető hatását mutatta be. A 7. és 8. osztályos gyerekek megrendülten hallgatták a Kosztolányi, Ady, Arany János… műveiből remekül összeállított…

A VÁCI NEMZETI KÖR KÖZLEMÉNYE – ÁPRILIS 3-I VÁLASZTÁSON A NEMZETI OLDALRA, A NÉPSZAVAZÁSON PEDIG 4 NEM-MEL SZAVAZZUNK!

A VÁCI NEMZETI KÖR KÖZLEMÉNYE – ÁPRILIS 3-I VÁLASZTÁSON A NEMZETI OLDALRA, A NÉPSZAVAZÁSON PEDIG 4 NEM-MEL SZAVAZZUNK!

Látva a világban zajló eseményeket, a szomszédban dúló háborút, a globálissá szélesedő válságot és a Nyugat-Európában fékevesztetten tomboló életellenes abnormalitást: a hit, a nemzeti érzés, a hagyomány, a család és minden hagyományos érték elpusztítására törekvő erők egyre agresszívebb támadását, az idei választás tétje talán az eddigieknél is hatalmasabb. Itt már nem pártokról és kormányról döntünk,…