Szádoczki Imre, a Fidesz váci elnöke a péntek délelőtti sajtótájékoztatóján hivatalosan is bejelentette, hogy Vác városa több mint 20 millió forint kormányzati támogatást kapott azzal a céllal, hogy a városi döntéssel szemben az uszoda a negyedik negyedévben is nyitva maradhasson a váci gyerekek, sportolók és úszni vágyók legnagyobb örömére.. Itt állunk a váci városi uszodánál, aminek november elsejétől az önkormányzat döntése alapján zárva kellene tartania. Az Úszószövetség és a Vízilabda Szövetség javaslatára 22 millió 860 ezer forintot kapott a város – fogalmazott a sajtónyilvánosság előtt a Fidesz helyi elnöke. Ezzel az uszoda így nyitva tarthat. A rezsi válság a családokon…
uszoda
A szankciók okozta infláció nem csak a családokat terheli meg, de az intézmények fenntartásában is komoly gondokat okoz az önkormányzatoknak. Az állam egyeztetett Váccal és több tízmillió forinttal segíti a város rezsiszámláinak kifizetését az év utolsó negyedében. A váci önkormányzat néhány nappal ezelőtt rendkívüli testületi ülés keretében tárgyalt néhány intézmény időszakos bezárásáról a magas rezsiárakra hivatkozva. A szüneteltetés több egyesületet és a civil lakosságot is hátrányosan érinti. A váci uszoda bruttó 22.860.000 forint állami támogatást kap a 2022-es év negyedik negyedévére, amelyet üzemeltetésre használhat fel.
Bár korábban úgy döntött az önkormányzat, hogy – a megnövekedett rezsiárakra hivatkozva – november 1-jével bezár a városi sportcsarnok és az uszoda is, október 28-án, rendkívüli ülésen mindkét intézmény kapott egy hónap haladékot. A rendkívüli ülés összehívása kapcsán Csereklye Károly és Mokánszky Zoltán képviselő egyaránt rákérdezett, miért nem lehetett már a rendes üléskor szem előtt tartani, hogy az uszoda hirtelen bezárása mennyi egyesületet érinthet hátrányosan, a civil lakosságról nem is beszélve, a sportcsarnokra utalva pedig azt kérték számon, miként „feledhette el” korábban az előterjesztő, hogy két középiskola testnevelési óráinak is a létesítmény ad helyet, tehát a teljes bezárás lehetetlen helyzetbe…