Juhász Béla, a Momentum–DK egykori előválasztási képviselőjelöltje, Sződliget jelenlegi polgármestere már igen sokszor kendőzetlenül fogalmazott meg számos baloldali kritikus véleményt Inotay Gergelyről. A továbbiakban a „nem mi mondtuk”-elv alapján ezen kijelentéseiből szemezgetünk jó néhányat: „Sokak fülében ugyan lokálpatriotizmusnak hat, de valójában igazságtalan, kivételező megközelítés a jelölti bemutatkozójában, amikor átveszi azt a gonosz és zsaroló fideszes narratívát, amely szerint »akkor kaphat végre annyi fejlesztést ez a térség, amennyit valóban érdemel, ha a képviselő az itt élők közül kerül ki…«. Azaz a város pénzügyi támogatását egyfajta lobbitevékenységnek tartja, ami végső soron a Fidesz uram-bátyám szemléletének továbbélését jelentené.” Elvonatkoztatva Juhász kijelentéseinek politikai igazságtartalmától,…
urambátyám
A csütörtöki testületi ülés után lapunk megkereste Mokánszky Zoltán képviselőt (FIDESZ-KDNP), hogy kommentálja azt a döntést, amelyben arról határozott a baloldali többségű testület, hogy a váci Bölcsődék és Fogyatékosok Intézménye szaktanácsadói pozícióban is lévő igazgatóhelyettese részére kivételesen kedvező lakást biztosítottak. Felháborító, hogy még a saját baloldali értékeiknek is ellentmondó döntést hoztak meg akkor, amikor egy városi tulajdonú, 42 négyzetméteres, 25.378 Ft/hó bérleti díjú lakást adnak ki az egyik vezetőnek, akinek az összes javadalma több százezer forint, állítólag félmillió forint felett van, és bőven megengedhetné magának a piaci alapú lakásbérlést. Számomra az volt a legfelháborítóbb, hogy nem egy bölcsődei kétkezi, kis…
Patrik Juditot – mint az urambátyám világ lebontásáért kőkeményen harcoló Inotay Gergely, a helyi kultúráért is felelős baloldali alpolgármester sógornőjét – újra Vác főterén találhatták előadóként a városiak, mint a minden téren „light-os” település Rúzsa Magdiját. Szórólapjában megjelent interjúban arra a kérdésre, hogy a választások után mit tekint Gyurcsány helyi jelöltjeként fő céljának, azt válaszolta: „Az egyik legfontosabb feladat az urambátyám-világ lebontása, ez csak Vácon százmilliós megtakarítást eredményezett (…)” Amennyiben Inotay Gergely sógornőjének rendszeres közösségi alkalmakon való fellépései gázsival is járnak, úgy a váciak tényleg csak sajnálhatják, hogy nem valamely kvalifikált, országos hírű művész Inotay rokona. Természetesen, ha Patrik Judit…