Változnak a zónák határai és a díjazások, valamint elindul a kiemelt turisztikai szezon. A képviselő-testület a márciusi ülésén döntött úgy, hogy módosít néhány parkolási szabályon. Ami a körzethatárok változását illeti: a Géza király tér, valamint a Konstantin tértől a Budapesti főút 36. számig tartó terület az 1-es zónából átkerül a 2-esbe. Ennek értelmében az érintett szakaszokon hétfőtől péntekig 8 és 18 óra között, szombaton 8 és 12 óra között kell fizetni a parkolásért. Több esetben emelkednek a parkolódíjak. A 2-es zónában a korábbi 300 forintról 350-re emelkedik egy óra ára, a mélygarázsban pedig 250-ről 300 forintra nő az óránkénti parkolás…
turisztikai időszak
A váciak már megszokhatták, hogy a baloldali önkormányzat szereti lehúzni pénzzel az autósokat. A belvárosban szinte nincs olyan utca, ahol ingyenesen lehetne parkolni. Ezt minden év májusától tetézi az is, hogy az 1-es zónában hétfőtől vasárnapig tart az üzemidő. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a május 1-jén életbe lépő turisztikai időszak alatt, egészen szeptember 30-ig hétfő reggel 8 órától egészen vasárnap este 18 óráig kell fizetni a parkolásért. A személy-gépkocsiknak óránként 400 forintot, az autóbuszoknak és a tehergépkocsiknak 800 forintot. Az említett 1-es zóna a következő közterületeket foglalja magába: Széchenyi utca a Március 15. tér és Görgey A. utca…