tudta-e

Az egykori kosdi szénbánya bejáratánál emlékmű és kopjafák állnak, amelyeket a 89 évvel ezelőtti szerencsétlenségben elhunyt bányász áldozatok emlékére emeltek. „1931. szeptember 28-án este 1/2 9 órakor a VI. mező 9. sz. ereszkéjében a 97 és 93 m-es szinten dolgoztak. A két munkahelyet egy 25 m hosszú lejtakna kötötte össze. Ide szállt le a kilenc főből álló munkacsoport. Előbb a robbantást végezték el, majd a fejtéssel a régi, elöntött bányarész felé haladtak. Már vége felé járt a műszak, amikor Dóczi József a 19. csillét küldte fel. Hátuk mögött, a 97 m szintű munkahelyen hatalmas robaj hallatszott. A lámpák kialudtak, ömlött…

Tovább

Vácon, a Papvölgyben a Szőlővessző utca és a Papvölgyi út kereszteződésében áll egy szép kőkereszt. Történelmi és földrajzi tényekről tudna beszámolni, ha megszólalna. A hívő emberek tudnak vele beszélni és ő válaszol. A II. világháborúban a front elől, Budapestről menekült emberek e kereszt körül, hívő szívvel imádkoztak megmenekülésükért két bombázás között. Meghallgatást nyertek, néhányan mindmáig gondozzák, virággal díszítik. A Rákosi éra ideje alatt le kellett volna rombolni, hisz „rontotta” a táj szépségét, az emberek öntudatát. A térképészek mentették meg a pusztulástól, mert meghatározó, fontos tájékozódási pontot jelez. A kereszt áll, kitárt karjával üdvözli az arra járókat, akik már nem mind…

Tovább