támadó

Egy 32 éves férfit zsarolás miatt fogtak el a váci rendőrök – közölte a police.hu. Mint írják, O. Máriónak zsarolás miatt kell felelnie, mivel a gyanú szerint a napokban a váci buszpályaudvaron megrángatta egy férfi ruháját, miközben pénzt követelt tőle. A sértett a tárcáját is megmutatta, hogy bizonyítsa, nincs nála pénz. Ekkor a 32 éves férfi elvette a tárcában lévő iratokat, és azzal fenyegetőzött, hogy kés van nála, az okmányokat nem adja vissza, és a sértettet a buszra sem engedi felszállni, ha nem ad neki pénzt. A megfenyegetett férfi ennek ellenére felszállt a buszra, ahova O. Márió követte, és tovább…

Tovább

Múlt hét szombaton egy 15 éves lányt akart megerőszakolni egy férfi Vácon, fényes nappal, a nyílt utcán. A lány apja nehezen tudta kezelni az indulatait. Szombat óta mindenki arról beszél Vácon, hogy a csirketelepnél meg akartak erőszakolni egy lányt. A 15 éves Stefánia azóta sem tudta kiheverni a történteket – számolt be róla a Blikk. Az esetről a lány párja nyilatkozott a sajtónak, aki elmondta, hogy a férfi egy pengét szorított Stefánia nyakához, így akarta őt kényszeríteni. Amikor a sniccer már nem volt a lány torkánál, gyorsan elmenekült. Stefánia barátja a történtek után lement az utcára és megtalálta a támadót.…

Tovább

A nő segítségért kiabált, a férfit gyorsan elkapták a rendőrök. Néhány nappal ezelőtt történt Vácon, hogy egy férfi el akarta lopni a táskáját egy helyi nőnek, aki épp a gyermekével tartott az iskolába. A rendelkezésre álló információk alapján a férfi ordítozott a nővel, aki azonnal segítségért kiabált és menekülni kezdett a 10 éves gyermekével. A férfi azonban követte őket és megpróbálta letépni a nő hátáról a táskáját. A rendőrök gyorsan reagáltak a bejelentésre és még aznak elfogták a 25 éves férfit, aki kihallgatásán tagadott. A bíróság azonban letartóztatta őt, és vele szemben a további eljárást a Váci Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya…

Tovább