Az utóbbi hetekben felröppent a hír, hogy saját televíziócsatornát indíthat a Gyurcsány-párt, vagyis a „Nagy Őszödi Böszme” és felesége. Ez abból a szempontból is érdekes, hogy így még inkább balra billenhet a vadliberálisok hazugsága szerint jobboldali túlsúlyú elektronikus hírközlés, meg abból is, hogy vajon mely, magukat húdefüggetlenként meghatározó bértollnokok szegődnek oda. Mondjuk Vácról, a három éve a számára kötelezőnek tekinthető közszolgálatiságtól egyre messzebbre távolodó helyi tévé csapatából igazán átigazolhatnának néhányan – és itt természetesen nem a szegény talpas riporterekre gondolunk –, hanem itt elsősorban a fővárosból ideejtőernyőzött, kiszolgált, baller propagandistákra. Leginkább a Váci Hírnök című városházi agitációs lap impresszumában is…
szóvívő
Ön már hallotta Vác szóvivőjét megszólalni? Ha nem, nincs egyedül. Ugyanakkor Vicsek Ferenc baloldali újságíró vállalkozói szerződésében szerepel, hogy anyagokat gyárt a szóvivőnek. De vajon kinek gyárthatott és milyen anyagokat? Úgy látszik, Matkovich Ilona már nem bízik a váci újságírókban, ezért legújabb magyarázkodó és mellébeszélő interjújához a budapesti Vicsek Ferencet hívta riporternek. Ezek szerint már a polgármester is látja, hogy nagy a baj, ezért csak olyan ember tud neki kedves kérdéseket feltenni, aki nem szembesül a napi váci valósággal, az elhanyagolt közterületekkel, a sorozatos törvénysértésekkel, a közétkeztetési és egyéb botrányokkal. Vicsek Ferenc akkortájt volt jól futó baloldali újságíró a Klubrádiótól…
Vicsek Ferenc balliberális újságíró a várossal kötött szerződése alapján köteles volt ellátni a városi szóvivő, a kommunikációs munkatárs számára háttéranyagok elkészítésének feladatát. E határozott időre kötött szerződések tanúsága szerint az egyre magasabb összegű közpénzre kötött megállapodások nem elhanyagolható hiányossága, hogy semmi jelét nem látjuk annak, hogy lenne olyan szereplője a városházának, aki a szóvivő, illetve a kommunikációs munkatárs lenne. A jelek szerint mégis csak lennie kell valakinek, akit egyik írásunkban egy ismeretlen „kopasz cenzor”-nak neveztünk, hiszen keze munkájának eredménye gyakran kézzelfoghatóan megmutatkozik a város közéletében, hihetetlen munkabírással váciakat tilt le Vác közösségi oldalairól, azonnal reagál karaktergyilkos stílusban a városházakritikus hangokra,…