Bár elmúlt már csaknem egy hét azóta, hogy felháborodott szülők és egykori pedagógusok sajtótájékoztatót tartottak (ismét) a Baba utcai bölcsőde előtt, és Matkovich Ilona is megírta szokásos hétvégi kiskátéját, amiben elmondja, ő mit tartott fontosnak az elmúlt hétből, a városházi korifeusok körében még sincs nyoma sem annak, hogy bármi probléma lenne az intézményben. Pedig van. Nem is kicsi. Ráadásul rendszerszintű. A dolog szakmai részét hagyjuk meg későbbi elemzésre. Jelen írásban inkább fókuszálunk arra, hogy hogyan tükrözi mindaz, ami a Baba utcai bölcsődében zajlik, a Matkovich Ilona nevével fémjelzett váci önkormányzat generális működését. Kezdjük mindjárt az elején. Ott, ahol a frissen…
szociális érzéketlenség
A szociális területért felelős alpolgármesterrel, Inotay Gergellyel nem az a gond, hogy kampányol a szabadidejében, és a választókerülete határain túli fantomügyekbe ártja magát, hanem az, hogy a munkaidejében nem tudja, hogy mi lenne a teendője. Emlékezetes az, hogy mellszélességgel kiállt a szegregáció ügyében a mélyen szakmaiatlan Baba utcai bölcsőde igazgatói döntése mellett, az éhező cházáros kollégistáknak azt a kérelmét, hogy a meggondolatlanul kiszervezett közétkeztetés színvonalán javítson, figyelembe sem vette, valamint botrányos az a videós sétája is a kilakoltatott szegények lakásában, ahol arról beszélt, hogy aki nem fizet, az ne is lakjék önkormányzati szociális lakásban. Lassan így egy szociálisan érzéketlen –…
A saját közösségi oldalán tette közzé a hírt az a baloldali képviselő, aki márciustól a szegényekre és nehéz sorsú váciak megsegítésére szolgáló intézményben, azoktól elvéve a rájuk is szánható pénzt, csak nagyon nehezen indokolhatóan tölt be busás fizetéskiegészítésként egy állást. Annak ellenére töltheti be a szociális receptorok hiányát már többször bizonyító, elvtelen politikus, hogy a téli kilakoltatások ellen egykor, mint jobbikos nem emelt szót, párttársával képes volt egy doboz édesség-ajándék miatt magukat önfényezni egy Facebook-hirdetéssel, viccelődött a koronavíruson, ízetlenkedő módon lájkolta a vasútállomás környékén szédelgő, súlyos drogosokról szóló híradást. Úgyhogy a kinevezésével és a konferenciára való delegálásával ezúttal is sikerült…
A váci szegényeket és rászorulókat jelenleg ez az elérhetetlen, de a városházi honlapon hirdetett információs felület fogadja: Messzemenően jellemző a városháza, valamint Tótváradi-Nagy Bence (aki egyébként ennek az intézménynek a fizetett alkalmazottja) szociális érzéketlenségére, hogy egy elérhetetlen honlappal szolgálják a váci rászorulók informálását. Szemmel láthatóan csak az a hír fontos számukra, hogy egy Összefogás tábla előtt öt városházi vezető átadjon egy ingyen kapott okos zebrát, de az sokad rangú, hogy elérhető legyen a város szegényeit, rászorulóit informáló honlap. Tótváradi-Nagy Bence 2021 márciusa óta havi kb. 300.000-es fizetést kap a politikusi juttatásai mellé, amióta állásba került a Szociális Szolgáltatások Háza intézményében.…
Lapunk is hírt adott a tragikus esetről, valamint a Tények is beszámolt egy videóriportban. Az egyik lakó megtörten nyilatkozott a tragédiáról. Az eset egyértelműen felhívja a figyelmet az Összefogás választási ígéretében szereplő, de azóta is megvalósulatlan szociális bérlakásprogramra, valamint ennek a meglevők kiárusítása miatti szűkülő piacára. Öt kisgyerek aludt abban a családi házban, amely szinte porig égett Vácott. A telken két család élt, halálra rémültek, amikor a lángok felcsaptak. Az egyik ház teljesen lakhatatlanná vált. A Tények stábjának egy lakó azt nyilatkozta: „örülnek, hogy túlélték a tragédiát, de azt nem tudják, mikor lesz ismét lakható a házuk.” *** A…
A balliberális előválasztási hajcihő cirkusza keretében péntek délutánra standolást, aláírásgyűjtést, közvetlen-kötetlen részprogram-ismertető alkalmat hirdetett és tartott a Naszály áruháznál Inotay Gergely alpolgármester. Szó mi szó, nem taposták egymás sarkát az érdeklődők, az itteni helyzetkép alapján igen keveseket érdekel(t) a szivárványos pártok uszályába került álcivil városvezető egyik fő támasza, a Jobbik mondandója, még úgy is, hogy akár Z. Kárpát Dániel országgyűlési képviselővel is parolázhatott volna bárki. Előbb a város egyik legsittesebb helyén, az áruház előtti-alatti parkoló aluljáró felőli szegletében omladozó, használaton kívüli közvécé födéménél bútoroztak le a kampányolók, ám hamar belátták – különösen mivel lasszóval is alig egy-két embert tudtak odacitálni…
Felháborító döntést hozott a magát minden másság irányában elfogadónak hirdető, szupertoleráns váci városvezetés által kinevezett igazgató a Baba utcai bölcsődében. A városháza magatartásának – úgy tűnik, a kitartó és következetes szülői érdekérvényesítés után – meghátrálás lett a vége. „Megnyugtatóan rendeződik a bölcsődei integráció problémája” írja a városházi sajtó annak a helyzetnek a megoldásáról, amelyet valójában ők generáltak, illetve amit nem sikerült ezidáig emberségesen kezelniük. (Előző cikkünk a szülők küzdelméről.) Az alábbiakban nagy összefoglalóját adjuk a HírTv, a Magyar Nemzet, a Váci Mérték írásainak, valamint közöljük a szülői sajtótájékoztató teljes szöveganyagát, az olvasói kommenteket, videókat. *** Soha nem volt ekkora egyetértés…
Vácon a Bölcsődék és Fogyatékosok Intézménye Bölcsőde és Speciális Csoport Baba utcai bölcsődéjében egy igazgatói döntés megszüntette a részleges integrációt, amellyel egy olyan hosszú éveken át jól működő, védelmező intézményi környezetben történő ellátási gyakorlat szűnt meg, ami megtámogatta a speciális igényű gyermekek felkészítését, életminőségük, társas kapcsolataik javítását a későbbi teljes integrációra. A részleges integráció keretében 1991-től megvalósulhatott az a gyakorlat, hogy egy gondozási egységen belül az egyik csoportszobában a normál fejlődésű, míg a szomszédos szobában az eltérő fejlődésű gyermekeket helyezték el, biztosítva a csoport szobák közötti átjárhatóságot. Ez a gyakorlat mindkét csoport esetében komoly előnyökkel járt, hiszen a tipikus (normál)…
Hiszünk abban, hogy a magyar demokrácia nem szűnhet meg Vác határain belül sem, ezért írjuk e lapot, ezért informáljuk olvasóinkat, ezért végzünk oknyomozó munkát és publikálunk szembesítő írásokat, végső soron ezért teszünk fel sajtókérdéseket is a városházának. Matkovich Ilonától ebben a hónapban sem kaptunk választ a kérdéseinkre, csak újra egy támadó hangú Facebook-közleményében reagált. Demokráciafelfogásába nem fér bele, hogy tízezernyi váci polgárt képviselve nem értünk vele egyet. Lapunkban sohasem az embert, hanem mindig a tettet kritizáljuk, ennek példájaként összegyűjtöttük a januári felhozatalt. Nem lett rövid a lista, és még csak egy hónap telt el az évből! ELHIBÁZOTT DÖNTÉSEK, MUTYIK,…
Újabb megdöbbentő ügy robbant ki Juhász Béla, Sződliget polgármestere körül. A momentumos községvezető január 28-án a település önkormányzati Facebook-oldalán tette közzé: hétfőtől kizárják a közétkeztetésből a fizetési nehézséggel küzdő családok gyerekeit. Azaz február elsejétől az az óvodás vagy iskolás gyermek, akinek a szülei valamekkora tartozást halmoztak fel, nem kapnak étkezést az intézményben. Lassan nem telik el úgy hét, hogy a Momentum ne keveredne valamilyen botrányba politikusainak kijelentései, állásfoglalásai, nyilatkozatai, baklövései miatt. Úgy tűnik, ebbe a patinás sorba most ismét Juhász Béla állt be: a momentumos községvezető a járvány ideje alatt vonja meg a közétkezés lehetőségét a hátrányosabb helyzetű családok gyermekeitől.…