A csütörtöki testületi ülésen ismét módosító indítványokat nyújtottak be a Fidesz-KDNP-s képviselők, amikor az SZMSZ-ről tárgyaltak. A többi közt el akarták érni, hogy az önkormányzat semmilyen szerződést ne köthessen a testület tagjaival, illetve hozzátartozóival, valamint, hogy több közmeghallgatást tartsanak, ám a baloldali többségű testület ezeket is leszavazta, pont mint a legtöbb jobboldali javaslatot. A Fidesz-KDNP-s képviselők indítványozták, hogy: az önkormányzatnál, a polgármesteri hivatalban és az önkormányzat szerveinél foglalkoztatottak, vagy megbízottak csak az önkormányzat, vagy szervei tulajdonában lévő honlapok és közösségi oldalak tartalmának készítésében, szerkesztésében, feltöltésében, írásában, kép-és videófelvételének készítésében működhessenek közre munkájuk során. Az önkormányzat, vagy a szervei eszközeivel készített…
SZMSZ
Számos módosító indítványt nyújtottak be a Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselők a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló rendelet módosításának tárgyalásánál, Matkovich Ilonáék rostáján azonban egyik sem ment át. Matkovich Ilona ugyan együttműködésre kérte a szerdán megalakult új képviselő-testület minden tagját a város érdekében, azonban saját magát is meghazudtolta akkor, amikor kijelentette, hogy nem javasolja a Fidesz-KDNP-s képviselők módosító javaslatainak elfogadását, amit persze így a többségben lévő baloldal meg is szavazott. Szádoczki Imre javaslata volt: hogy a képviselő-testület alakuló-, rendes- és rendkívüli ülést tartson havonta – augusztus kivételével – minimum egy alkalommal. hogy a képviselő-testület tagjai és a hozzájuk köthető cégek ne köthessenek…