szabálytalanság

Két tűz közé szorultunk – mondták a 0627.hu-nak Vác egyetlen Makovecz Imre Kossuth- és Ybl Miklós-díjas magyar építész tervezte épületének aggódó tulajdonosai, akik évek óta kénytelenek elviselni a Matkovich Ilona váci polgármesterhez köthető családi cégek botrányos építkezéseinek hatásait. Jelen esetben a Barabás utcában és a Liszt Ferenc sétányon épült társasházak ügyeit, e két ház között áll, vagy inkább szorult be ugyanis a Szilva-házként nyilvántartott Makovecz épület Vácon – írja a 0627.hu. „Az egész ügy kvintesszenciája, hogy Makovecz Imre váci organikus építészeti műemlékét, ezt a helyi védettség alatt álló házat és mindazt, amit képvisel, ami szellemileg mögötte van, azt félredobják, mert…

Tovább

Az építésfelügyeleti hatóság eljárást indított a Lujza és Koriander üvegkalitkája miatt. A Duna parti reggeliző a Matkovich Ilona polgármester gyerekeinek tulajdonában lévő épület előkertjében áll – hívta fel a figyelmet Szabó Csaba, a váci Fidelitas elnöke. Szabó Csaba a közösségi oldalára feltöltött videójában részletezte: „az építtető a hatósági ellenőrzés során azt állította, hogy településképi bejelentést tett, amelyre az engedélyt a polgármestertől meg is kapta. Azonban a helyi építési szabályzatban benne van: »a Duna parti sétányokon az előkertben nem lehet pavilont, építményt, kiegészítő építményt elhelyezni.« „Joggal merül fel a kérdés tehát, főképpen a családi kötődésű cégügyeket érintő botrányos döntései tekintetében, hogy…

Tovább

Még mindig nem készült el az a bölcsőde Vácon, amelyre az önkormányzat már több, mint félmilliárd forint támogatást kapott. A környező településeken már számos helyen átadták – még tavaly – az új intézményeket, Vácon valamiért húzzák az időt? Így persze a rohamosan növekvő árak mellett egyre többe fog kerülni. Egészen pontosan egy éve kapta meg azt a plusz támogatást a váci önkormányzat, amelyet a kormánytól kért azért, hogy fel tudják építeni a bölcsődét a Bauer Mihály utcában. Az intézmény megépítésére ezt megelőzően 334 millió forint támogatást kapott a város. Ez kevésnek bizonyult, így a Matkovich Ilona vezette önkormányzat kért és…

Tovább