strand

Csak a botrányok elől menekül Vác baloldali vezetése, amikor a közösségi tiltakozás nyomására igyekszik a saját maga okozta uszodai problémát megoldani. A hónap elején ugyanis egy napra be kellett zárni a város 33 méteres úszómedencéjét, mert a hírek szerint az azt üzemeltető önkormányzati holding vezetése nem akart megegyezni a bérfejlesztést követelő, több évtizede a strandon dolgozó úszómesterekkel – adta hírül immár országos hírként a HírTV is, amellyel már lapunk is többször foglalkozott. A HírTV tudósítója, Molnár J. Péter úgy értesült, hogy a városháza és az úszómesterek között a  megegyezés továbbra sem jött létre, a holding más városokból pótolja az úszómestereket.…

Tovább

Vasárnap már beszámoltunk arról, hogy egy sikertelen bértárgyalás után miképpen vált végképp gazdátlanná a városháza egyik, több évtized óta problémamentesen működő városi intézménye: a strand. E héten is már életveszélyben voltak a szórakozni vágyók a strandon, mert csak egy úszómester jutott két medencére, valamint mindenféle testületi hozzájárulás nélkül megváltoztatták a strand nyitva tartását amiatt, mert az úszómesternek indul a kompja Szentendrére. Veszély, káosz, kosz és fejetlenség a strandon. Összefoglaljuk a hét történéseit, amely akár rendőrségi üggyé is duzzadhat. Mint azt jelentettük, a váci strand hétfőtől már egész bizonyosan szabálytalanul működik, hiszen a város alkalmazásban lévő hivatásos úszómesterek a sikertelen bértárgyalások…

Tovább

Híreink szerint 2021. év július 31-én, szombaton sem volt már felelős vezetője a váci strandnak, mert az igazgatónő betegszabadságon, az adminisztrátor-pénztáros-helyettes-nyugdíjas is szabadságon volt, a programszervező (megbízott helyettes) pedig nem elérhető.  Hétvégén az egyik úszómester sem vette fel a munkát, aminek a hátterében az áll, hogy a Városfejlesztő nem akarja megemelni a méltatlanul alacsony fizetésüket. Híreink szerint dr. Varga Borbála, a Váci Városfejlesztő Kft. ügyvezetője nem kívánt tárgyalni velük, mást küldött maga helyett, akivel ezidáig nem tudtak a munkavállalók megállapodni. Hétfőtől, ha csak egy vagy talán egyik úszómester sem veszi fel a munkát, akkor vagy szabálytalanul fog működni a strand,…

Tovább

A jelenlegi városvezetés semmiféle empátiát nem tanúsít a váci lakosok iránt – kezdte a sajtótájékoztatóját Szabó Csaba, a váci Fidelitas szervezetének elnöke. Sajnálatos, hogy egy komoly járvány után, amikor az emberek hetekig be voltak zárva a lakásukba, többen elvesztették a munkahelyüket, vagy a váci önkormányzat törvénytelen döntése miatt 0 Ft-os állásidőre kerültek, most azoknak is és minden váci és környékbeli lakosnak még azzal is kellett szembesülniük, hogy a 2019-es árakhoz képest brutálisan megemelték a belépők és a bérletek árait. A Fidelitas vezetője példaként említette, hogy a felnőtt 10 alkalmas bérlet 46 %-kal, a gyermek, diák, nyugdíjas havi, reggeli úszóbérlet 43 %-kal…

Tovább

Mint arról már írtunk , a májusi strandnyitáskor a bejáratnál hideg zuhany fogadta a látogatókat, brutálisan megemelkedtek a belépők árai. Majd írtunk arról, hogy egy unokáit a strandra elkísérő nagymamát milyen kínos meglepetés ért a „testvér-kedvezmény” eltörlésének családellenes intézkedése kapcsán. Úgy tűnik, nem áll le a strandos meglepetések sora, most egy olvasónk történetét osztjuk meg önökkel a 10 alkalmas uszoda bérletéről. „Idén február 12-én váltottam egy váci lakcímmel rendelkezők számára vásárolható, 10 alkalmas uszoda bérletet. Az előzőt felhasználtam. Ezzel az új bérlettel idén március 11-én voltam utoljára, mert már nem mertem tovább menni az akkor jelentkező fertőzésről szóló hírek miatt.…

Tovább

A Váci Élet Facebook-oldalán panaszolta el egy unokáit a strandra elkísérő nagymama, hogy milyen kínos meglepetés érte a bejáratnál, amikor azzal szembesítették, hogy jócskán megemelkedtek a belépők árai, ráadásul nincs többé „testvér-kedvezmény” sem, a szülők, nagyszülők által igénybe vehető látogatójegy ára is növekedett. Ez egy brutális, családellenes lépés volt a városvezetéstől.  Itt van a nyár, végre kitört a szünet, vége a karanténnak, kimehetnek a szabadba a gyerekek, a jó idő mindenkit csalogat a strandra. Így írtunk a strandbelépők áremelkedéséről ezelőtt. Ha szülővel vagy nagyszülővel megy a gyerek, akkor most sokszorosan sújtja az áremelés a családokat. A családbarát ország más önkormányzatai…

Tovább

A májusi strandnyitás hagyományosan várva-várt eseménye a városnak. A kapuk első kitárása jele annak, hogy visszavonhatatlanul elkezdődik a nyár. Idén a járvány miatt május elsejéről május 29. péntekre tolódott a strand megnyitása, de ezúttal már a bejáratnál hideg zuhany fogadta a látogatókat. Brutálisan megemelkedtek a belépők árai. A városháza üzemeltette intézmény árai még nyomokban sem jelzik, hogy bármiféle empátiát tanúsítanának a karanténből kiszabadult lakosokkal szemben, hogy e hosszú bezártság után legalább a tavalyi árakkal várnák a szabadba kívánkozókat.  Táblázatunk összehasonlításban mutatja az új árakat és a százalékos emelkedést.

Tovább