A közelmúltban megjelent egy rövid evezős tudósítás a városháza hivatalos honlapján és rövid időre a jelentős önkormányzati támogatásban részesülő helyi hetilap honlapján is, amelynek bevezető mondata egy csúnya csúsztatás, ami egyrészt a szerző tájékozatlanságáról árulkodik, másrészt – és ez az igazán felháborító – rosszindulatot sugall. Az egyesület helyreigazítást kért, de mielőtt ezt közöljük, előtte még megjegyezzük, hogy az említett „független” hetilap főszerkesztője (nem mellesleg a városházi Váci Hírnök felelős szerkesztője is egyben!) azt közölte a klubbal, hogy a cikk tartalmi elemeit a város honlapjáról vették át, amit jeleztek is az írásban, ezért azt kérte, hogy ott indítványozzák a helyreigazítást. Akár…
sporttámogatás
A legutóbbi, májusi testületi ülésen a városvezetés ismételten szomorú bizonyítékát adta annak, hogy mennyire nem fontos számára a helyi sportegyesületek gondja-baja. A városvezetés, mint megannyi más fontos dologban, ezzel kapcsolatban is csak ölbe tett kézzel fogadja a segítséget kérőket. Valójában nem tesznek semmit, csak maszatoltatnak itt-ott egy-egy útfestést, no meg felveszik a javadalmaikat (újabb béremelés a képviselőknek: 10%, valamint a bizottsági tagoknak 50% (!!!), miközben azt szajkózzák, hogy nincs elég pénz a kasszában). A sportegyesületek támogatására igazából nem látunk sorokat a költségvetésben. Történt az ülésen, hogy dr. Manninger Péter tolmácsolta az evezősök megsegítésének fontosságát egy sürgető feladat (külső, könnyűszerkezetes hajótároló…