ISMÉT UTCATÁRLATTAL JELENTKEZIK A FORTE FOTÓKLUB VÁC

ISMÉT UTCATÁRLATTAL JELENTKEZIK A FORTE FOTÓKLUB VÁC

Ahogy az előző években hagyománnyá vált július-augusztus folyamán, az idegenforgalmi főszezon idején ismét utcatárlatot láthat a közönség a Margaréta Kávéháznál, a Forte Fotóklub Vác tagjainak munkáiból. A korábbi években jobbára kötetlen volt a tematika, de most úgy döntöttek a tagok, hogy ezúttal kerüljön középpontba a liget, az ottani épített és természetes környezet. Cservenák Péter alapító-elnök…

REJTÉLYES VAKÁCIÓ – IFJÚSÁGI REGÉNY TÖBB, A TÉRSÉGBEN JÁTSZÓDÓ EPIZÓDDAL

REJTÉLYES VAKÁCIÓ – IFJÚSÁGI REGÉNY TÖBB, A TÉRSÉGBEN JÁTSZÓDÓ EPIZÓDDAL

Javában tart a diákoknak a nyári vakáció, ami kiváló lehetőség az élményszerzésre táborozásokon, kisebb kirándulásokon vagy nagyobb utazásokon, de borongósabb időben egy-egy izgalmasnak ígérkező könyvet is érdemes elővenni – akár olyat, amelyik a szerző diákkori élményei alapul elsősorban, mint például Naszvadi Judit: Rejtélyes vakáció című, néhány hete megjelent ifjúsági regénye. A regény helyszínei között az…

KEREKEDIK A FILMSZALAGON A MEMENTO MORI TÖRTÉNETE

KEREKEDIK A FILMSZALAGON A MEMENTO MORI TÖRTÉNETE

Feszített tempóban halad a stáb a Fehérek temploma kriptájában 1994-ben előkerült, több mint kétszázhatvan természetes úton mumifikálódott holttestet is magába foglaló egyedülálló temetkezési leletegyüttes megtalálásának történetén alapuló Memento Mori című kalandfilm helyszíni, váci forgatásával. Június 27 – július 2. között öt fogatási nap volt a tervben, dolgozott a stáb a Konstantin téren, a Duna-parton, a…

KONCERTSZENZÁCIÓVAL KEZDŐDÖTT VÁCOTT A 38. RÉGI ZENEI NAPOK PROGRAMJA

KONCERTSZENZÁCIÓVAL KEZDŐDÖTT VÁCOTT A 38. RÉGI ZENEI NAPOK PROGRAMJA

Különleges zenei élményben, egy csaknem háromszáz évnyi szünet után újra felfedezett zenemű legújabb-kori ősbemutatójának lehetett részese szombaton este a váci Fehérek templomában a 38. Régi Zenei Napok nagyszabású nyitó koncertjének közönsége és egyben a Bartók Rádió élő közvetítésének hallgatósága. – Az idei régi zenei napok egy nagyon különleges vállalkozás, amennyiben egy héten keresztül kizárólag a…

SZELFIZŐ KOLODKÓ-MINISZOBOR VELENCÉBEN

SZELFIZŐ KOLODKÓ-MINISZOBOR VELENCÉBEN

Legújabban, pénteken délután Velencéből posztolt pár képet a közösségi médiában a miniszobraival az egyre ismertebbé váló, ukrajnai, kárpátaljai származású, de néhány éve Vácott letelepedett Kolodkó Mihály szobrászművész. Az alkotó alaposan megsétáltatta az egész világ egyik leglátogatottabb, legélénkebb idegenforgalmú városában legújabb miniszobrát, egy nagy tappancsú, parókás szelfiző alakot, akit aztán egy rakparti szegletben cövekelt le. (VIDEÓ)…

KÉPVISELŐI, VÁROSVEZETŐI FOTÓZKODÁS PARKOLÓI FESTÉKTÜSSZENTÉS ELŐTT

KÉPVISELŐI, VÁROSVEZETŐI FOTÓZKODÁS PARKOLÓI FESTÉKTÜSSZENTÉS ELŐTT

Van annak egy diszkrét bája, hogy a Földváry téri lakóövezet környékén leginkább érintett három önkormányzati potentát, balfék már arra is kiállt melldöngetni a héten, hogy a Zöldfa és a Vág utcában az elkövetkező napokban kialakítanak kevesebb mint két tucatnyi kijelölt parkolóhelyet festéktüsszentéssel és némi építő munkával. Most komolyan, ennyire nem csinálnak semmit, ennyire széltolók, ennyire ráérnek, hogy…

ROMOS ÁLLAPOTBAN A ZÖLD HÁZ, AMIRE TÖBB MILLIÓ FORINTOT KÖLTÖTT MÁR AZ ÖNKORMÁNYZAT

ROMOS ÁLLAPOTBAN A ZÖLD HÁZ, AMIRE TÖBB MILLIÓ FORINTOT KÖLTÖTT MÁR AZ ÖNKORMÁNYZAT

A városházi média a korábbi hetekben nagyban fényezte a városvezetést azért, hogy megújult a Március 10-e tér 10. szám alatti épület főtéri homlokzata, ugyanakkor bővebb hivatalos információ nemigen jelent meg a beruházásról, a várható folytatásról. Szerdán végre néhány sajtós (stáb) is bejuthatott az épületbe, ahol Inotay Gergely alpolgármester volt a kalauz. Ehhez persze az is…

TÁRSADALMASÍTÓ FÓRUMOK MÉLTATLAN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT – CSAK A KÉRDŐJELEK SZAPORODTAK

TÁRSADALMASÍTÓ FÓRUMOK MÉLTATLAN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT – CSAK A KÉRDŐJELEK SZAPORODTAK

Kedden délután, igencsak dologidőben úgymond társadalmasító fórumot „hirdetett” a művelődési központba Molnár Nándor deákvári önkormányzati képviselő, a gazdasági bizottság elnöke, mindössze egy óra eltéréssel rögtön kettőt is. Úgy látszik, hogy a városvezetés a beruházásokat megelőző egyeztetések elhanyagolása miatti lakossági felháborodástól megijedve beindítja az ilyesfajta összejövetelek futószalagját. Viszont nagy kérdés, hogy nem csupán színjáték-e az egész.…

REJTÉLYEK NYOMÁBAN A VÁCI FILMFORGATÁS KAPCSÁN

REJTÉLYEK NYOMÁBAN A VÁCI FILMFORGATÁS KAPCSÁN

Kedden az Eszterházy utcában újabb jeleneteket vett fel a Memento Mori című készülő kalandfilm stábja, ezalatt pedig a Fehérek templomában a jezsuita rendbe tartó Kovács György atya – egy iskolás csoport kalauzolása után – készséggel nyilatkozott érdeklődésünkre a kripta rejtélyéről. – A templomtorony alatt megy le a lépcső, az a kriptának a bejárata, az alagsornak…

SZOMBATON KEZDŐDIK A RÉGI ZENEI NAPOK PROGRAMSOROZATA

SZOMBATON KEZDŐDIK A RÉGI ZENEI NAPOK PROGRAMSOROZATA

A hét végén kezdődik városunkban a 38. Régi Zenei Napok kurzus- és koncertsorozata, az esemény ismét nagyszerű programokat kínál a nagyközönségnek. Rögtön a nyitókoncerten – melynek a Fehérek temploma ad helyet július 2-án 20 órai kezdettel – a régizenélés legambiciózusabb hazai művészalakulatai, vagyis a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Vashegyi György két együttese, a Purcell Kórus…