rasszizmus

A Váci Zsidó Hitközség és a Duna-Ipoly-Galga Holokauszt Kutató-Oktatóközpont rendezésében április 16-án emlékeztünk meg a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjáról – írja az esemény összefoglalójában Turai János, a Váci Zsidó Hitközség elnöke. Az előterjesztésben szó volt arról, hogy 1944 márciusában a városvezetés hadjáratot indított a város zsidó lakossága ellen. Rendeletet hoztak, hogy a zsidó kereskedők és szolgáltatók szombaton is kötelesek nyitva tartani, noha a szombat a zsidóság szent ünnepe, amikor tilos munkát végezni – részletezte Turai János. Folytatta: a rendelet megszegőire zaklatások, bírságok és az üzlet elkobzása várt. Ettől kezdve Vácon a zsidókat nem vették emberszámba. Több elkobzott üzletbe már idegenek…

Tovább

Vicsek Ferenc elfogadhatatlan módon lerasszistázott több tízezer magyar gyereket,  ezért a Fidesz és KDNP váci szervezetei felszólítják Matkovich Ilona polgármestert, hogy hozza nyilvánosságra, hány millió forint közpénzt kapott Vicsek Ferenc, illetve a város azonnal mondjon fel minden szerződést a botrányos újságíróval! Vicsek Ferenc minden jóérzésű magyart felháborító módon azt írta az 1:0-ás magyar győzelemmel végződő magyar-angol mérkőzés kapcsán, hogy „Az MLSZ túljárt a FIFA eszén, rasszista fiatalkorúakkal töltötte meg a Puskás Arénát, ha már a rasszista felnőtteket kitiltották.” Vicsek Ferenc Matkovich Ilona baloldali polgármester 2019-es választási kampányában tűnt fel először. A győztes választás után nem is maradt el a segítség…

Tovább

A rasszizmus ellen zéró toleranciát csak szóban hirdető Matkovich Ilona a legutóbbi posztja tanúsága szerint végképp elvesztette már a politikai valósággal való józan viszonyát és egyúttal a korrekt, kiegyensúlyozottságra törekvő városvezetői szerepét. Vagy tényleg nem érti, vagy csak nem akarja megérteni a váci közösségek, pártok felszólításait, a Zsidó Hitközség mélységesen jogos felháborodását, a testületi ülésen elhangzott képviselői rosszallást és a közösségi oldalak kommentelőinek ehhez hasonló erős szavait: „Én tényleg nem értem, hogy miért nincs senki a városházán, aki azt mondaná, hogy ezekkel a mondatokkal nem értenek egyet…!” Matkovich posztja és az azt negyvenkét alkalommal lájkolóknak tényleg nem üti át az…

Tovább

A mai napon (szerdán) az alábbi levet dobták be Turai Jánosnak, a Váci Zsidó Hitközség elnökének a postaládájába. Az elnök úr ismeretlen tettes ellen feljelentést tett. Nagyon eljött már az ideje annak, hogy a baloldali városvezetés mihamarabb reagáljon Tótváradi-Nagy Bence és Fehér Zsolt képviselők eddigi rasszista megnyilvánulásaira, amelyek felbátorítanak eddig városunkban ismeretlen, minősíthetetlen atrocitásokra hozzájuk hasonló szélsőségeseket.

Tovább