Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten bejelentette, hogy büntetőfeljelentést tesz Magyar Péterrel szemben nagy nyilvánosság előtt, aljas indokból elkövetett rágalmazás, a gödi Samsung-gyár kapcsán megfogalmazott szemenszedett hazugságai miatt.
rágalmazás
Próbáltak minket meghurcolni, de nem sikerült – fogalmazott lapunk kérdésére a Váci Fidesz elnöke.
„Felmentettek bennünket. Nem találtak olyan jogszabályt, ami alapján minket el lehetne ítélni. Olyan nagy bűnt azért nem követtünk el. Hiba volt ugyan, hogy azt mondtuk megbüntették őket, mert csak eljárás alá vonták őket. Nem volt büntetés, még. Elismertük, helyreigazítottuk, de azért próbáltak minket meghurcolni” – mondta a Vác Online kérdésére Szádoczki Imre a váci Fidesz elnöke.