ZEBRÁN ÁTKELŐ GYALOGOSOKAT SODORT EL EGY KISBUSZ RÁDON

ZEBRÁN ÁTKELŐ GYALOGOSOKAT SODORT EL EGY KISBUSZ RÁDON

Egy felnőttet és két gyermeket sodort el egy kisbusz Rádon, a Madách utca és a Váci út kereszteződésében található gyalogosátkelőnél, majd egy villanyoszlopot is kiütött. – A csütörtök délelőtt a helyszínre kiérkező váci hivatásos tűzoltók áramtalanították a gépjárművet, illetve rögzítették a gépjármű által megrongált villanyoszlopot – nyilatkozta szerkesztőségünknek Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság…

Nem térkép e táj – idén is együtt ünnepelték három falu hívei a csekei búcsút

Nem térkép e táj – idén is együtt ünnepelték három falu hívei a csekei búcsút

A Kisnémedi település külterületén található a csekei, Szentháromság tiszteletére szentelt kápolna. A három község mértani középpontjában található kápolnaromtól gyönyörű kilátás nyílik a térségre: Vácdukára, a Naszály-hegyre, a Dunára és a környező dombokra is. A csekei kápolna 1796-ban épült, ami mára nagyon leromlott, elhanyagolt állapotban van, mára csupán néhány falmaradvány maradt csak az épületből. Építését a…