A MOMENTUM ÉRDEKTELENSÉGBE FULLADT ALÁÍRÁSGYŰJTÉSI AKCIÓJÁN TAGADTÁK KISS ZSOLT EGYKORI TÁMOGATÁSÁT

A MOMENTUM ÉRDEKTELENSÉGBE FULLADT ALÁÍRÁSGYŰJTÉSI AKCIÓJÁN TAGADTÁK KISS ZSOLT EGYKORI TÁMOGATÁSÁT

Fekete-Győr András, az előválasztási bohózat momentumos miniszterelnök jelölt-jelöltje kampányolt Vácon Juhász Béla képviselőjelölt-jelölttel a Március 15. téren augusztus 25-én. Az embereket lasszóval sem tudták odacsalogatni, érdeklődés hiányában szinte CSAK a momentumos aktivistáknak és a megjelent sajtó képviselőinek szónokolt a Momentum elnöke pártja oktatásról, egészségügyről, demokráciáról és egy lila jövőről szóló momentumos paneljeiről. Juhász Béla Sződliget…

KISS ZSOLT PÁRTPÉNZSIKKASZTÁSI GYANÚSÍTÁSÁVAL, ILLETVE EBBŐL VALÓ MAGYARÁZKODÁSÁRÓL ÍRT A VÁCIVILÁG

KISS ZSOLT PÁRTPÉNZSIKKASZTÁSI GYANÚSÍTÁSÁVAL, ILLETVE EBBŐL VALÓ MAGYARÁZKODÁSÁRÓL ÍRT A VÁCIVILÁG

Miután hosszú hónapok után először szólalt meg a pártpénz-sikkasztás ügyében a Váci Világ városházi bestiáriumában csak Krajcárkeselyű néven nevezett alpolgármester, a lap megjelentett kedden egy cikket, amely elég sommásan fogalmaz: „Kiss Zsolt bődületes baromságokat hordott ma össze!” Kiss Zsolt kimosakodásnak szánt írása úgy tűnik, nagyobb bajt hozott rá, mint amit a városházi píárosával hozadéknak szántak.…

KISS ZSOLT GYANÚSÍTOTT LETT ÉS MOST ÉVEK ÓTA ELŐSZÖR SZÓLALT MEG, MAGYARÁZKODIK

KISS ZSOLT GYANÚSÍTOTT LETT ÉS MOST ÉVEK ÓTA ELŐSZÖR SZÓLALT MEG, MAGYARÁZKODIK

Kiss Zsolt végre megszólalt a rendőrségi ügyében, éveket kellett a váci közvéleménynek várnia erre a pillanatra. Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük a magyarázkodását, ami több sebből is vérzik. Írásában igyekszik az ő vezetése alatt történt, több mint ötven esetben, többrendbeli pártpénz sikkasztási ügyet a közvélemény előtt úgy beállítani, hogy azokat a jelenlegi hatalom, valamint korábbi…

LAPSZEMLE – A VÁCI KORMÁNYPÁRTIAK SZERINT MASZATOLÁS FOLYIK KISS ZSOLT BÜNTETŐPERE ÜGYÉBEN

LAPSZEMLE – A VÁCI KORMÁNYPÁRTIAK SZERINT MASZATOLÁS FOLYIK KISS ZSOLT BÜNTETŐPERE ÜGYÉBEN

Lemondatná a sikkasztás gyanúja miatt rabosított alpolgármestert a váci Fidesz-KDNP – írta meg a Magyar Nemzet és Mandiner is.  Sikkasztással gyanúsítják Kiss Zsoltot, Vác szocialista alpolgármesterét. Vecsésen már felszámoltak egy MSZP-s számlagyárat, most Érden és Vácott folyik vizsgálat. A váci Fidesz szerint a megvádolt Kiss Zsoltnak le kellene mondania és elszámolnia a választóival. Tisztáznia kell…

VALÓBAN MEGTÖRTÉNT: SIKKASZTÁSSAL GYANÚSÍTJÁK VÁC ALPOLGÁR­MESTERÉT, KISS ZSOLTOT

VALÓBAN MEGTÖRTÉNT: SIKKASZTÁSSAL GYANÚSÍTJÁK VÁC ALPOLGÁR­MESTERÉT, KISS ZSOLTOT

MSZP-s számlagyár: a szocialista politikus üzelmeiről Tóth Bertalan pártelnök is tudott, mégis Kiss Zsoltot jelölte – írt a Magyar Hírlap szerda délelőtt arról, akinek személyétől egykor már a baloldali Bóth János is óvta a váci választókat.  Kiss Zsolt stiklijeiről már egy éve rendszeresen beszámolt a VácOnline is. Úgy tűnik, Matkovich Ilona bizalma továbbra is töretlen……

HOVA TŰNT KISS ZSOLT?

HOVA TŰNT KISS ZSOLT?

Ahogy megígértük, igyekszünk utána járni annak, amire minden váci kíváncsi, hová lett Kiss Zsolt, az Összefogás alpolgármestere? Újabb hírek borzolják a közéletet vele kapcsolatban! Mivel nem kaptunk válasz a legutóbbi nyílt levelünkre, sem az érintettől, sem az önkormányzattól, ezért újra megkérdezzük tőlük:  igaz-e  az a városi híresztelés, hogy az Összefogás egyik jelentős tisztségviselője zűrös ügyeire…

NYÍLT LEVÉL KISS ZSOLTHOZ ÉS A VÁROSHÁZÁHOZ

NYÍLT LEVÉL KISS ZSOLTHOZ ÉS A VÁROSHÁZÁHOZ

A váciak végre szeretnének tisztán látni Kiss Zsolt, az Összefogás alpolgármestere körül kialakult városi híresztelésekről. Szeretnénk, ha végre már konkrét válasszal elejét vennék annak a szóbeszédnek, amiről a váci üzletekben, az utcákon, a piacon, a fodrászatokban beszélnek, hogy Kiss Zsolt egyik zűrös ügyére komolyan felfigyelt a rendőrség. Tehát várjuk Kiss Zsolt válaszát: Igaz-e, hogy a…

A BALOLDAL NEM HAJLANDÓ VÁLASZOLNI ARRA A KÉRDÉSRE, HOGY VAN-E BŰNÖZŐ AZ ÖSSZEFOGÁS SZÍNEIBEN?

A BALOLDAL NEM HAJLANDÓ VÁLASZOLNI ARRA A KÉRDÉSRE, HOGY VAN-E BŰNÖZŐ AZ ÖSSZEFOGÁS SZÍNEIBEN?

A városháza által folyamatosan sajtó-helyreigazításra hivatkozó, de hivatalosan még egyetlen sajtópert sem nyert váci összefogás túlsúlyú testület szívesen hivatkozik arra, hogy a VácOnline pontatlan híreket jelentet meg, miközben 2020 májusa óta MÉG EGYETLEN sajtókérésre sem voltak hajlandóak válaszolni. Olyan botrányos demokráciadeficit ez, amelyre nehéz szavakat találni! Ezúttal is az történt, hogy körültekintően HAT HELYRŐL próbáltunk…

KISS ZSOLTNAK MEGSZŰNHET A MANDÁTUMA MÉLTATLANSÁG MIATT

KISS ZSOLTNAK MEGSZŰNHET A MANDÁTUMA MÉLTATLANSÁG MIATT

Még egy 2011-es, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény szerint méltatlanná válik az a képviselő a posztjára, aki nem teljesíti az állam felé köztartozási kötelezettségét. Ez történhet Kiss Zsolt Jánossal, akiről a NAV értesítette a váci önkormányzatot, hogy az alpolgármester 2021. április 10-én törlésre került a köztartozásmentes adózói adatbázisból. Kiss Zsoltnak már az előző ciklusokban is…

BÜNTETŐ ELJÁRÁS KISS ZSOLT ELLEN – MATKOVICH ILONA TUD RÓLA? – A VÁCI VILÁG NYÍLT LEVELE

BÜNTETŐ ELJÁRÁS KISS ZSOLT ELLEN – MATKOVICH ILONA TUD RÓLA? – A VÁCI VILÁG NYÍLT LEVELE

A Váci Világ Matkovich Ilonának címzett nyílt levelet tett közzé, amelyben arról érdeklődik a lap, hogy mit tud Vác Város Polgármestere azon ügyről, (és talán más folyamatban lévő ügyekről is), amelyekben egyik szoros munkatársának, Kiss Zsolt alpolgármesternek az érintettsége is felmerülhet? A Váci Világ engedélyével közöljük a nyílt levelet. Ezek közül az egyik, a pártpénzek…