A január 25-én tartott képviselő-testületi ülésen szóba került többek között az is, vajon mennyiben indokolt minden beruházásnál (nem kis közpénzért) kitacepaózni a helyszíneken, hogy az adott (amúgy kötelező feladatnak tekinthető) munka elvégeztetése a városvezetőknek és az adott körzet szivárványos képviselőjének, képviselőinek köszönhető. Dr. Manninger Péter képviselő szóvá tette, hogy a lassan minden ágvágásra, minden négyzetméternyi szemétszedésre, a legkisebb kátyú betömésére is kiterjedő hirdetőtáblás önfényezés visszatetsző gyakorlat, országos összehasonlításban is párját ritkítja, ráadásul olyan közpénzköltés, amit bizony meg lehetne spórolni, az erre herdált összegeket sokkal fontosabb célokra kellene fordítani. Még egy népkábító fondorlat ebben a történetben, hogy az ellenzéki oldal képviselői…
önfényezés
Valamelyest javult az egy évvel ezelőtti számvetésünk óta a helyi sajtóarány, már csak HÉTSZERES túlsúlyban vannak azok a helyi lapok, internetes újságok, közösségi oldalak, amelyek a kormányzat ellen uszítanak, valamint csak az Összefogás-vezette városháziakat fényezik. 3 helyi sajtó van CSAK (!), amely képes/tud/akar/mer a városházával kapcsolatban szájzár nélküli véleményt megfogalmazni (VáciMérték, VácOnline, VáciVilág). 22 helyi orgánum van (nem is az összes), amelyről ismert, hogy támogatott, van amelyikről csak sejthető ez, valamint olyan, amelyről könnyen kitalálható az anyagaik alapján, hogy melyik Összefogás-képviselő érdekét szolgálja. Városháza ESTV Váci Napló – Mert mi váciak vagyunk! 🙂 Váci Hírlap VÁCOTT.HU – A környék meghatározó hírportálja 🙂…
Ezúttal a legtömörebben mondunk el mindent a városháza elmúlt egy évéről: az írás címe, bevezetője, tartalma ugyanaz az egy szó: ÖNFÉNYEZÉS.
Lassan rovattá épül Matkovich Ilona maga és koalíciója munkáját nem kicsiny léptékben túlfényező kifejezéseinek gyűjteménye. A választási kampánya permanens folytatásaként a rajongótáborának muníciót adó híreken kívül, de a város valós problémáira alig válaszoló rendszeres vasárnapi szózata is újfent tartalmazott efféléket. Az „elkészült”, a „befejeztük”, a „megtettük”, az „átadtuk” használatának nyilvánvaló hiányában megint ilyen mondatok igyekeznek pótolni a valós tetteket, érdemeket: „Rendkívüli testületi ülést is tartottunk, mivel számos téma gyűlt össze. Néha azt gondolom, kicsit gyors a tempó, hiszen augusztusban ez már a második rendkívüli testületi ülés, de nem lehet leállni, mert rengeteg a pótolni való.” Megint csak az exújságírónőt és…