FELHÁBORÍTÓ VÁROSHÁZI ÖNFÉNYEZÉS MOST EZÚTTAL A STOP KORONAVÍRUS ELSZÁMOLÁS KAPCSÁN

FELHÁBORÍTÓ VÁROSHÁZI ÖNFÉNYEZÉS MOST EZÚTTAL A STOP KORONAVÍRUS ELSZÁMOLÁS KAPCSÁN

Sajtókérdéssel fordultunk december 4-én az önkormányzathoz, amelyben arról érdeklődtünk, hogy mennyi pénz folyt be eddig a koronavírus alapba, és mire költöttek belőle? Szinte már természetes, hogy ezúttal sem kaptunk rá feletet, de a városháza honlapján december 9-én megjelent egy válasz. Sajnos teljesen rendszeressé vált ez a fajta üzengetés, és olvasóink lenézése az által, hogy csak…

BEISMERÉS EGY VIDEOINTERJÚBAN: ÖSZTÖNÖSEN VEZETI A VÁROST MATKOVICH ILONA

BEISMERÉS EGY VIDEOINTERJÚBAN: ÖSZTÖNÖSEN VEZETI A VÁROST MATKOVICH ILONA

Az ESTV 2020. november 25-én sugárzott Nagyító című műsorában Vicsek Ferenc kérdezte Matkovich Ilonát az elmúlt évről. A megtekintés után – amit feltétlenül ajánlunk mindenkinek –, az volt a legfeltűnőbb számunkra, hogy a beszélgetést vezető balliberális újságíró, aki ráadásul tanácsadói bérezésben is részesül ettől a vezetőtől, a köztük működő remek kémia ellenére is olyan kérdéseket…

MATKOVICH BÜSZKÉN JELENTI, HOGY NEM NÖVELI TOVÁBB A TAVALY BRUTÁLISAN EMELT ADÓKAT

MATKOVICH BÜSZKÉN JELENTI, HOGY NEM NÖVELI TOVÁBB A TAVALY BRUTÁLISAN EMELT ADÓKAT

Nincs vasárnap polgármesteri, választói tábort megtartó szemfényvesztés nélkül: Matkovich Ilona újra érzékeltette városa polgáraival, hogy „mennyire lát a pályán”. Így ezúttal olvashattunk egy tőrőlmetszett ateistától két bekezdésnyi erkölcsi tanítást a keresztény-konzervatív politikai morálról, egy bekezdést kapott a kormányfő, hogy mit tegyen az európai költségvetéssel, most csak két bekezdést ért meg a kiadós kormányekézés és egy…

UTACSKA FELÚJÍTÁSOCSKA GÖRBÉCSKE TÜKRÖCSKÉBEN

UTACSKA FELÚJÍTÁSOCSKA GÖRBÉCSKE TÜKRÖCSKÉBEN

Ezen a táblán összemosódik, amit csak össze lehet maszatolni mézes-mázas szirupozással: bár ott van, hogy a váciak kommunális adójából valósult meg a felújítás, de az alsó három szignó alapján olybá tűnhet, mintha ezért a kis bitumenezésért a polgármester asszonynak és Zsolt uraknak járna igazán köszönet – mondjuk kézcsókkal, vállveregetéssel, miegymással. Ezzel szemben fel lehetne sorolni…

HA PROPAGANDÁRÓL VAN SZÓ, TÉNYLEG NEM ISMERI A VÁROSHÁZI HATALOM A MÉRTÉKET

HA PROPAGANDÁRÓL VAN SZÓ, TÉNYLEG NEM ISMERI A VÁROSHÁZI HATALOM A MÉRTÉKET

Kiemelt képünkön egy új jelenségre szeretnénk felhívni a város polgárainak a figyelmét. Ha egy év tétlenség után végre valamit átadnak, akkor azt a lehető legnagyobb csinnadrattával teszik és a város címere helyett, a maguk összetákolt politikai frakciójának a logójával vonulnak ki a helyszínekre. Ezzel így még a látszatát is kerülik, hogy a teljes várost képviselnék, …

SZAVAZATMAXIMALIZÁLÁS SZŐDLIGETEN BABKONZERVVEL, ALMAFRÖCCSEL ÉS GRILLFŰSZERKEVERÉKKEL

SZAVAZATMAXIMALIZÁLÁS SZŐDLIGETEN BABKONZERVVEL, ALMAFRÖCCSEL ÉS GRILLFŰSZERKEVERÉKKEL

Matkovich Ilona elvhű társa, a rászorulók sződligeti jótevője a tavaszi járvány idején a címben felsorolt, egyetlen háztartásból sem hiányolható ételpótlékokból összeállított csomaggal gondoskodott a települése rászorulóiról. Az ő Jószomszédi Hálózata így tett eleget emberbaráti kötelességének. Ezt a nagyvonalú, egy elkötelezett szociálliberálishoz igazán méltó, mélyen humanitárius és nyilván nem a helyi függőségben lévő kereskedők kálójából összetarhált…

KI VÁC SZÓVIVŐJE?

KI VÁC SZÓVIVŐJE?

Ön már hallotta Vác szóvivőjét megszólalni? Ha nem, nincs egyedül. Ugyanakkor Vicsek Ferenc baloldali újságíró vállalkozói szerződésében szerepel, hogy anyagokat gyárt a szóvivőnek. De vajon kinek gyárthatott és milyen anyagokat? Úgy látszik, Matkovich Ilona már nem bízik a váci újságírókban, ezért legújabb magyarázkodó és mellébeszélő interjújához a budapesti Vicsek Ferencet hívta riporternek. Ezek szerint már…

AZ MINDENKINEK MEGVAN, HOGY A KÚRIA ELKASZÁLTA A SÖVÉNYRENDELETET…?

AZ MINDENKINEK MEGVAN, HOGY A KÚRIA ELKASZÁLTA A SÖVÉNYRENDELETET…?

JA, HOGY NINCS…!? Létezhet, hogy mindez úgy történhetett meg, hogy a Kiváló M. Kommunikátor sem a vasárnapi igehirdetésben, sem az önkormányzati sajtójában nem jelentette meg öles betűkkel, hogy ezentúl NEM KÖTELES EGYETLEN VÁCI POLGÁR SEM VÁGNI A SÖVÉNYT!? Ritkán hivatkozunk rá, de ezúttal most nagyon idekívánkozik a szlogenünk: „Mi arról is írunk, amiről a Váci…

VICSEK FERENC KINEK KÉSZÍTETT HÓNAPOKON ÁT KÖZPÉNZBŐL ANYAGOT?

VICSEK FERENC KINEK KÉSZÍTETT HÓNAPOKON ÁT KÖZPÉNZBŐL ANYAGOT?

Vicsek Ferenc balliberális újságíró a várossal kötött szerződése alapján köteles volt ellátni a városi szóvivő, a kommunikációs munkatárs számára háttéranyagok elkészítésének feladatát. E határozott időre kötött szerződések tanúsága szerint az egyre magasabb összegű közpénzre kötött megállapodások nem elhanyagolható hiányossága, hogy semmi jelét nem látjuk annak, hogy lenne olyan szereplője a városházának, aki a szóvivő, illetve…