MENNY & POKOL

MENNY & POKOL

Különös vasárnap volt ez a mostani. Fél nap elegendő volt ahhoz, hogy megjárjuk a mennyet és a poklot. Nagyszerűen indult, rémálom lett a vége. Délben még joggal hihettük azt, hogy a világ jó, igaz, szerethető, tiszta és magasztos, este tízre mintha mindez átfordult volna és új jelzők kerültek elő: aljas, hazug, gyűlölködő, mocskos, alantas. Tizenkét…

NEK: SZERETETVENDÉGSÉG UTÁN KIÁLLÍTÁSNYITÓ A NULLADIK NAPON VÁCOTT

NEK: SZERETETVENDÉGSÉG UTÁN KIÁLLÍTÁSNYITÓ A NULLADIK NAPON VÁCOTT

A szeptember 12-éig tartó Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus és világtalálkozó úgymond nulladik napján, szombaton számos településen összességében ezreket (rászoruló időseket, magányosokat, családokat) várt szeretetvendégségbe, terített asztalokhoz a Váci Egyházmegyei Karitász, a Váci Egyházmegyei Múzeumban pedig időszaki tematikus kiállítás nyílt, „Vár a Bárány asztala” címmel. A kiállításnyitón dr. Varga Lajos segédpüspök ajánlotta az érdeklődők figyelmébe az egyedülálló…

Világméretű szentségimádás (Corpus Domini) 2020. június 13.

Világméretű szentségimádás (Corpus Domini) 2020. június 13.

Jézus mondta: „Aki megvall engem az emberek előtt, azt én is megvallom mennyei Atyám előtt”. Jövő év szeptemberében rendezzük Budapesten, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, amelynek egyik fő célja épp a tanúságtétel Isten szeretetéről. Ez akkor lesz igazán erőteljes, ha majd sokan eljövünk. Rád is számítunk! Addig is a világ ezernyi templomában az Oltáriszentség előtt…

A velünk lévő Jézusban bízva – összefoglaló az első online Nagymarosról

A velünk lévő Jézusban bízva – összefoglaló az első online Nagymarosról

A járvány miatt online megtartott tavaszi Nagymarosi Ifjúsági Találkozó mottójául a szervezők a kétségek és reménységek közt utat kereső emmauszi tanítványoknak a feltámadt Jézushoz szóló kérését választották: „Maradj velünk, Urunk!” (Lk 24,29). A május 23-i rendezvényen az internet segítségével többek között a világ különféle tájain misszióban szolgáló magyarok beszámolóit is közvetítették. A szervezők már húsvét…