Ezt volt képes posztolni Matkovich Ilona egy február 4-i írásában a HírTV helyreigazítására, közben szorgosan a VácOnline-ra utalgatott. Mivel minden jobboldalit kizártak a kommentelés lehetőségéből, így nem volt módunk arra, hogy pontosíttassunk, hiszen a megjelentetett hírnek ÉPPEN AZ ELLENKEZŐJE IGAZ, ebben az ügyben a VácOnline-nak jogerős ítélete van Pajor Dániellel (Matkovich Ilona fiával) szemben. A megvezetett lakosság pedig szorgosan írogatta a poszt alá a maga átverésén alapuló elfogult és egyoldalú véleményét ebben a teljesen alaptalan ügyben. Most pereljük mi is Matkovich-ot, hogy nonstop hazudik önöknek? Íme az ítélet, amelyről a lakosságot nem tájékoztatta a polgármester, mint ahogy az összes általuk…
megnyert perek
Újabb elbukott ügy a váci baloldalon. A Váci Dunakanyar Színház a hatósághoz fordult, hogy megtámadja és megszerezze a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó nevének tulajdonjogát. Magának követelte a fesztivált, de a hatóság jogtalannak ítélte a kérelmet, meghozta határozatát és elutasította a követelést. Az esettel a Jazzy Rádió is foglalkozott, a Millásreggeli című műsorban elhangzott beszélgetés után kerestük meg Kis Domonkos Márkot, a fesztivál megálmodóját, igazgatóját, hogy avasson be minket a részletekbe. A V4-es országokból érkező színházi társulatok találkozóját, fesztiválját Kis Domonkos Márk álmodta meg 2012-ben, tíz év alatt széles körű nemzetközi kapcsolatokat kiépítve, szoros szakmai barátságokat ápolva, valamint rengeteg munkát…
Vác Város Önkormányzata helyigazítást akart elérni a VácOnline „Beérett a Matkovichi kultúrpolitika: kiemeltből amatőrré minősítették vissza a váci színházat” című cikkével kapcsolatban. A Fővárosi Ítélőtábla másodfokú jogerős ítélete megváltoztatta az elsőfokú, elmarasztaló döntését és a városháza keresetét elutasította. IGEN, ÚJRA A VÁROSHÁZA JOGERŐSEN VESZTETT, hiába igyekeznek minden sajtófelületükön azt a látszatot kelteni, hogy ez fordítva van!! A városháza állításával ellentétben tehát jelenleg NÉGY jogerősen megnyert pere van a VácOnline-nak a helyi baloldal embereivel szemben és plusz EGY magánvádas pert nyertünk Ferjancsics Lászlóval szemben, aki egy rágalmazást próbált volna a jelenlegi felelős szerkesztő nyakába akasztani. (A baloldal nem csak földönfutással fenyegetőzik,…