mécsesgyújtás

A megemlékezők a Posta parkban, Melocco Miklós szobrászművész emlékművénél gyűltek össze pénteken. Az eseményről Pető Csilla, Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő számolt be a közösségi oldalán. Mint ismert, 81 évvel ezelőtt történt a doni katasztrófa. A II. világháború egyik legnagyobb magyar tragédiája volt a 2. magyar hadsereg pusztulása a Don-kanyarban. A mintegy 200 ezer katonának egy 208 kilométeres vonalat kellett védenie hiányos felszerelésben, az ígért támogatás nélkül és mínusz 30 fokos hidegben. Minden év január 12-én a Don-kanyar hőseire emlékezünk. A 2. magyar hadsereget német követelésre, kormányközi egyezmény alapján küldték ki a keleti frontra, felfegyverzésüket illetően pedig csak szóbeli ígéretet kaptak Berlinből.…

Tovább

Úgy emlékszik vissza az 1967-es izraeli háború borzalmaira Turai János, a Duna-Ipoly-Galga Holokauszt Oktatási Központ vezetője, mintha tegnap lett volna. Az 56 évvel ezelőtti, úgynevezett hatnapos háború Izrael és négy arab állam között zajlott, amiben Turai János 14 napig vett részt. Napjainkban pedig a történelem megismétli önmagát Turai János szerint, aki Rétvári Bencével, a térség országgyűlési képviselőjével közösen gyújtott mécsest a váci zsinagógánál a most zajló izraeli háború áldozatainak emlékére. Az Izraelben dúló véres háborúról megdöbbentő videók jelentek meg az interneten. Katonák, civilek, férfiak, nők, gyerekek és idősek is vannak a halálos áldozatok között, akiknek száma szombat óta rohamosan nő…

Tovább