ÚJABB LÁTVÁNYOS FEJLESZTÉSEKKEL FOLYTATÓDIK A NYUGATI PÁLYAUDVAR MEGÚJULÁSA

ÚJABB LÁTVÁNYOS FEJLESZTÉSEKKEL FOLYTATÓDIK A NYUGATI PÁLYAUDVAR MEGÚJULÁSA

A Teréz körúti homlokzaton, az észak-nyugati torony felújítása mellett, tervezetten februárban a dél-keleti tornyon is megkezdődnek a munkák. Várhatóan ősszel elbontják a megújult homlokzat elől a védőtetőt. Még az idén megkezdődhet a 10-13. vágány alatti keresztaluljáró álmennyezetének, világításának és burkolatainak, valamint az aluljáróból felvezető lépcsőkarok mellvédeinek felújítása is. Az itt található, használaton kívüli liftet elbontják,…

A VÁCI BIZONYULT A LEGFORGALMASABB VIDÉKI VASÚTÁLLOMÁSNAK A MÚLT ÉVBEN

A VÁCI BIZONYULT A LEGFORGALMASABB VIDÉKI VASÚTÁLLOMÁSNAK A MÚLT ÉVBEN

Tavaly mintegy 699 millió utazásról gondoskodott a MÁV-Volán-csoport. Idén a közösségi közlekedés térnyerésének további lendületet adhat az üzemanyagárak emelkedése, a decemberben életbe lépett, a korábbiaknál is utasközpontúbb új menetrend, a teljessé vált 40 darabos KISS motorvonatflotta és a szinte már csak korszerű motorvonatokkal kiszolgált elővárosi vasúti forgalom. Továbbá a Volánbusz 2018 óta több mint 1800…

AZ ELVIRA-RENDSZER, A MÁV ÜGYFÉLSZOLGÁLATA „MEGSZÓLAL”

AZ ELVIRA-RENDSZER, A MÁV ÜGYFÉLSZOLGÁLATA „MEGSZÓLAL”

Lényegesen gyorsul az utasok kiszolgálása a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatán: teljesen magyar fejlesztésű robotasszisztenssel újul meg az Elvira menetrendi szolgáltatás. Egyszerre akár tíz érdeklődő kiszolgálására alkalmas robotasszisztenssel újul meg a vasúttársaság telefonos ügyfélszolgálata, a MÁVDIREKT. A tapasztalatok alapján az ügyfelek a leggyakrabban egyszerű menetrendi információk miatt érdeklődnek. Ezeket az igényeket a magyar nyelvre létrehozott új robotasszisztens,…

A MÁV-START VONATAINAK KÖZLEKEDÉSE A TÉLI ÜNNEPEKBEN

A MÁV-START VONATAINAK KÖZLEKEDÉSE A TÉLI ÜNNEPEKBEN

Karácsonykor, majd szilveszterkor és újévkor az átlagos hétvéginél jóval nagyobb utasforgalom várható, ezért a MÁV és a Volánbusz arra kéri utasait, hogy időben tervezzék meg utazásukat, indulás előtt tájékozódjanak a menetrend-változásról. Érdemes a menetjegyek megvásárlásáról is időben gondoskodni, biztosítva a helyet az utazásra. A pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében a menetjegy elővételben, online és…

AZ ÚJ MENETREND ÉLETBE LÉPÉSÉVEL ÚJRA VAN VASÚTI ÖSSZEKÖTTETÉS VÁC ÉS ASZÓD KÖZÖTT

AZ ÚJ MENETREND ÉLETBE LÉPÉSÉVEL ÚJRA VAN VASÚTI ÖSSZEKÖTTETÉS VÁC ÉS ASZÓD KÖZÖTT

December 11-től új menetrendet vezetett be a MÁV-START, a Volánbusz és a HÉV. A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) iránymutatásai alapján előkészített szokásos éves decemberi menetrendváltás új, utascentrikus szemléletet hordoz, és újabb fejlesztésekkel használja ki a MÁV-Volán-csoport integrációjának előnyeit. A közösségi közlekedés versenyképességének egyéni közlekedéssel szembeni javítása érdekében az utazási szokásokhoz még jobban igazodó, összehangolt…

EGYRE SZEBBÉ ÉS KORSZERŰBBÉ VÁLIK A VÁCI VONAL FEJÁLLOMÁSA, A NYUGATI PÁLYAUDVAR

EGYRE SZEBBÉ ÉS KORSZERŰBBÉ VÁLIK A VÁCI VONAL FEJÁLLOMÁSA, A NYUGATI PÁLYAUDVAR

A 145 éves Nyugati pályaudvar újabb fontos részein újult meg a tetőszerkezet, befejeződött a hangos és vizuális utastájékoztató rendszer kiépítése, használatba vehetik az utasok a megszépült Márványcsarnokot és a Ceglédi folyosót, és – ami a Vácról és környékéről a fővárosba ingázóknak, a térségbe érkező vendégeknek talán a legfontosabb – az automaták pályaudvaron belüli elosztása is…

A VASÚTI NYÁRI MENETRENDDEL AZ ORSZÁG MINDEN TÁJÁRÓL, ÍGY A DUNAKANYARBÓL IS ELÉRHETŐ A BALATON

A VASÚTI NYÁRI MENETRENDDEL AZ ORSZÁG MINDEN TÁJÁRÓL, ÍGY A DUNAKANYARBÓL IS ELÉRHETŐ A BALATON

Az idei nyári menetrend célja, hogy a Balaton felé ne csak Budapestről kínáljanak megbízható, ütemes kiszolgálást, hanem kihasználva, hogy a MÁV és a Volán már egy cégcsoportban működik, az ország minden tájáról biztosítsanak oda eljutási lehetőséget – mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedésért felelős államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján – így tudósított az eseményről a…

ZÖLD DUNAKANYAR ALAPÍTVÁNY SEGÍTSÉGÉVEL FECSKEBÖLCSŐKET HELYEZETT KI A MÁV A DUNAKANYAR TÖBB MEGÁLLÓJÁBAN

ZÖLD DUNAKANYAR ALAPÍTVÁNY SEGÍTSÉGÉVEL FECSKEBÖLCSŐKET HELYEZETT KI A MÁV A DUNAKANYAR TÖBB MEGÁLLÓJÁBAN

A Zöld Dunakanyar Program keretében 80 fecskebölcsőt kapott a MÁV a Zöld Dunakanyar Alapítványtól, a műfészkek csaknem a felét már fel is szerelték négy megállóban – közölte a vasúttársaság vasárnap a honlapján.  Hangsúlyozták: a MÁV-nak fontos a természeti értékek megőrzése, ezért a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel együttműködve már tavaly az ország számos vasútállomásán helyeztek…

MEGÚJULT A VÁC-ALSÓVÁROS VASÚTI MEGÁLLÓHELY

MEGÚJULT A VÁC-ALSÓVÁROS VASÚTI MEGÁLLÓHELY

A MÁV Zrt.-nek a legforgalmasabb állomások korszerűsítését célzó programja keretében a Vác-Alsóváros megállóhely is jelentősen szebbé, korszerűbbé vált az elmúlt hónapokban, már csak az utolsó simítások vannak hátra, jelesül a jegykiadó automaták felállítása. A beruházás tegnapi összegző tájékoztatóján Rétvári Bence, a választókerület országgyűlési képviselője, képviselő-jelölt elöljáróban kiemelte: a vasút legnagyobb kihasználtsága manapság az elővárosi közlekedésben…

TOVÁBB SZÉPÜLT A KILÁTÁS A VÁC-ALSÓVÁROS VASÚTI MEGÁLLÓHELYEN

TOVÁBB SZÉPÜLT A KILÁTÁS A VÁC-ALSÓVÁROS VASÚTI MEGÁLLÓHELYEN

Egyre szebb a kilátás a Vác-Alsóváros vasúti megállóhelyen – írtuk volt február elején annak kapcsán, hogy padok és hulladékgyűjtők kihelyezésén túlmenően már még látványosabb jelei is mutatkoznak a felújításnak az új utasbeállók kihelyezesének előkészítésével, a korszerű utastájékoztatási eszközök felállításának munkafázisával. Nos, azóta már szinte az összes új utasbeálló elkészült, használatba is vették azokat az utasok.…