MÁR JOBBOLDALI ÉS FÜGGETLEN POLGÁRMESTERJELÖLTEK IS VANNAK, CSAK MATKOVICH ÚJRAINDULÁSÁRÓL NINCS MÉG TOVÁBBRA SEM DÖNTÉS

MÁR JOBBOLDALI ÉS FÜGGETLEN POLGÁRMESTERJELÖLTEK IS VANNAK, CSAK MATKOVICH ÚJRAINDULÁSÁRÓL NINCS MÉG TOVÁBBRA SEM DÖNTÉS

Már közel két hete bejelentették, hogy Imre Zsolt a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje, a múlt héten pedig arról is beszámoltunk, hogy Dodek Norbert függetlenként indul a polgármesteri címért. Matkovich Ilona újraindulását azonban továbbra is kérdőjelek veszik körbe. Van már jobboldali és független polgármesterjelölt is tehát, de a baloldalon egyelőre nagy a csend. Gyurcsány Ferenc még mindig nem…

SZÁDOCZKI IMRE: MATKOVICH ILONA ÉVEK ÓTA A PEDOFÍLIÁT HIRDETŐ FEHÉR ZSOLTOT VÉDI

SZÁDOCZKI IMRE: MATKOVICH ILONA ÉVEK ÓTA A PEDOFÍLIÁT HIRDETŐ FEHÉR ZSOLTOT VÉDI

„Matkovich Ilonának hirtelen fontos lett a gyermekvédelem, de a korábban pedofil szövegeknek teret adó Fehér Zsolt még mindig a testületben ül, ráadásul ő az Emberi Kapcsolatok Bizottsága elnöke” – nyilatkozta Szádoczki Imre, a váci Fidesz elnöke. Szádoczki Imre hétfőn arra szólította fel Matkovich Ilonát a váci KDNP elnökével, Ványai Lászlóval írt közös közleményében, hogy ne…

SZABÓ CSABA: A PEDOFIL TARTALMAKAT SZERKESZTŐ FEHÉR ZSOLT MENEKÜL A KÖVETKEZMÉNYEK ELŐL

SZABÓ CSABA: A PEDOFIL TARTALMAKAT SZERKESZTŐ FEHÉR ZSOLT MENEKÜL A KÖVETKEZMÉNYEK ELŐL

Fehér Zsolt menekül a tettei következményei elől – így értékelte Szabó Csaba, a váci Fidelitas elnöke Fehér Zsolt bejelentését azzal kapcsolatban, hogy a következő önkormányzati ciklusban nem indul városi képviselőjelöltként. „Fehér Zsolt még mindig nem mondott le, de az oldalán bejelentette, hogy nem kíván indulni. Nyilván nem indul. Ki szavazna meg egy olyan embert, aki…

AZ ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI HIVATALA FIZETI MATKOVICH FACEBOOK HIRDETÉSEIT?

AZ ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI HIVATALA FIZETI MATKOVICH FACEBOOK HIRDETÉSEIT?

Matkovich Ilona már közel 1 millió forintot költött facebook hirdetésekre. Az azonban kérdést vet fel, hogy ki a finanszírozó, ugyanis a fiókhoz rendelt telefonszám megegyezik az önkormányzat gazdasági hivatalának telefonszámával. A képen is jól látszik a telefonszámok egyezősége Vác balliberális polgármesterének facebook oldalán (ami hirdetéseket is létrehoz) és az önkormányzat gazdasági hivatalának felületén. Ennek fényében…

MATKOVICH ILONA KÉTSÉGBEESVE PRÓBÁL HELYEZKEDNI A POLGÁRMESTER JELÖLTSÉGÉRT

MATKOVICH ILONA KÉTSÉGBEESVE PRÓBÁL HELYEZKEDNI A POLGÁRMESTER JELÖLTSÉGÉRT

Még mindig nem lehet tudni, hogy ringbe száll-e a polgármesteri székért Matkovich Ilona, vagy kispadról nézi a júniusi választást. Főnöke, Gyurcsány Ferenc ugyanis még mindig nem biztosította őt a támogatásáról. Emellett nem lehet elmenni a nyílt pozícióharcot indított Ferjancsics László mellett sem, akiről sokan úgy vélik, hogy saját listával készül a választásra. Matkovichnak így nem…

VÁCI FIDESZ ÉS KDNP: NE FALAZZON TOVÁBB MATKOVICH ILONA FEHÉR ZSOLTNAK!

VÁCI FIDESZ ÉS KDNP: NE FALAZZON TOVÁBB MATKOVICH ILONA FEHÉR ZSOLTNAK!

Közleményt adott ki hétfőn délelőtt a váci Fidesz és a KDNP, amiben Matkovich Ilonát felszólítják, hogy ne falazzon tovább a pedofilbotrányba keveredett Fehér Zsoltnak. „Matkovich Ilona Vác város polgármestere Gyermekvédelmi Kerekasztalt hívott össze, ahol a gyermekeket szeretné megvédeni. Szép és támogatandó kezdeményezés, amivel teljes mértékben egyetértünk. A gyermekvédelem egyébként is törvényi kötelezettsége a helyi képviselő-testületnek,…

SZABÓ CSABA: MATKOVICHÉK ELÉRTÉK, HOGY VÁC A BOTRÁNYOK VÁROSA LETT

SZABÓ CSABA: MATKOVICHÉK ELÉRTÉK, HOGY VÁC A BOTRÁNYOK VÁROSA LETT

„Matkovich Ilona élete első polgármesteri utasítása az úgynevezett szájzár rendelet volt, amiben megtiltotta a váci önkormányzati cégek munkatársainak, hogy kritizálják a város működését a jóváhagyása nélkül” – erre hívja fel a figyelmet a közösségi oldalára feltöltött videójában Szabó Csaba, a váci Fidelitas elnöke. „Pont ő, aki a kampányban végig azt hangoztatta, hogy számára mennyire fontos…

IMRE ZSOLT: MATKOVICH ILONA A KÖLTSÉGVETÉSSEL KAPCSOLATBAN HITELTELEN

IMRE ZSOLT: MATKOVICH ILONA A KÖLTSÉGVETÉSSEL KAPCSOLATBAN HITELTELEN

„Elkészült Vác város idei évi költségvetése, amelyről Matkovich Ilona tartott sajtónyilvános beszélgetést a közszolgálatiságra már nyíltan fittyet hányó Kegyes Zoltánnal, az Elektro Signal főszerkesztőjével” – írta közösségi oldalán Imre Zsolt, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje, aki szerint a balliberális polgármesternek „nem sok hitele van” a költségvetéssel kapcsolatban. „Megjegyezném, hogy Matkovich Ilonának a költségvetéssel kapcsolatban nem sok hitele…

VÁCI FIDELITAS: MATKOVICH NEM TEHET AZ EGÉSZ VÁROSRA SZÁJZÁRAT!

VÁCI FIDELITAS: MATKOVICH NEM TEHET AZ EGÉSZ VÁROSRA SZÁJZÁRAT!

Matkovich Ilona első polgármesteri intézkedésére, a szájzár rendelet kiterjesztésére hívja fel a figyelmet a váci Fidelitas két óriásplakátja a városban. Szabó Csaba, a váci Fidelitas elnöke elmondta, mivel Matkovich Ilona lezüllesztette a helyi médiát és most már semmi közszolgálatiság nincsen benne, csak propaganda, ezért úgy döntöttek, hogy erre is felhívják a figyelmet. „Tudjuk, hogy Matkovich…

DODEK NORBERT FÜGGETLENKÉNT INDUL POLGÁRMESTERNEK

DODEK NORBERT FÜGGETLENKÉNT INDUL POLGÁRMESTERNEK

Dodek Norbert 40 éves, váci születésű és azt vallja, hogy egy polgármesternek szabadnak kell lennie. Sokan Johnny-ként ismerik, miután megnyerte az egyik kereskedelmi televízió párkereső show-ját. Dodek Norbert gazdasági mérnök, 20 évvel ezelőtt Amerikába költözött, ahol vállalkozásokat hozott létre. 2021-ben költözött vissza Vácra, hogy édesanyjának segíthessen; jelenleg Deákváron lakik. A politikát saját elmondása szerint mindig…