Matkovich Ilona

Hiba csúszhatott Matkovich Ilonáék számításába, ugyanis mára törölték azt a videót tartalmazó cikket a vac.hu-ról, amiben Magyar Péter a váci jelöltekről beszél.  A videóban Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke azt mondta, hogy nem támogatja sem a Fidesz, sem Gyurcsányék jelöltjét, sőt hosszasan ecsetelte azt is, hogy a kormány és az ellenzék összejátszása micsoda károkat okoz az oszágnak. Kifejtette, hogy ő olyan jelölteket támogatna szívesen, akik középutas politikát folytatnak, akiknek mind a két hatalmi elitből elegük van, akik nem voltak részesei vagy jelöltjei korábban a Fidesz vagy a DK pártjainak. Magyar az elmúlt 30 év elhibázott kormányzati és ellenzéki politikájával…

Tovább

Inotay Gergely alpolgármester a kampányhajrában ismét elhúzta a Duna-parti csónakházat, amit szerinte nekik sikerült a semmiből felépíteni. A váciak azonban tudhatják, hogy a 2021-ben átadott csónakház egymilliárd forintos kormányzati forrásból épült meg, és Matkovich Ilona korábban felesleges csarnoképítésnek nevezte. Arra is emlékezhet mindenki, hogy a Matkovichot támogató Momentum molinót feszített ki az építkezés helyszínén „Itt semmi épül” felirattal. Amióta viszont elkészült a csónakház, a váci baloldal újra és újra szeret vele büszkélkedni, és saját beruházásukként beszélnek róla. Azt, hogy a baloldal és Matkovich Ilona nem támogatta a csónakház építését, a polgármester több megnyilvánulása is alátámasztja: „Nem tudtam támogatni, hogy ehhez…

Tovább

„Mivel Matkovich Ilona a felszólításom ellenére sem hozta nyilvánosságra a váci levegőminőségi adatokat, ezért közadatigénylést nyújtok be, hogy minden váci információhoz jusson” – közölte közösségi oldalán Imre Zsolt, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje. Mint írja, „a váciaknak jogukban áll tudni, hogy fennáll-e környezetszennyezés, vagy a baloldali városvezetés csak alaptalanul riogatja a váciakat. Hónapok óta szorgalmazom, hogy Matkovich Ilona helyezzen ki légszennyezettség mérő állomásokat a városban. Ha megkésve is, de Matkovich Ilona bejelentette, hogy ez megtörtént. Azonban ő azóta is titkolózik arról, hogy milyen céget bíztak meg valamint, hogy milyen mérési eredményeket kaptak” – részletezte Imre Zsolt. „Vácnak hergelés helyett valós környezetvédelemre van…

Tovább

„Matkovich Ilona nem várost, hanem ingatlanügynökséget vezet. Ez látszik a számokból is. Kevesebb mint 5 év alatt sikerült 76 darab ingatlant eladnia, 1,6 milliárd forint értékben” – hívta fel a figyelmet Szabó Csaba, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje pénteki sajtótájékoztatóján. Hozzátette: „úgy látszik, hogy a polgármesterség annyira nem jött be neki, mint az ingatlan nepperség. Ő azt gondolta, hogy a vagyonfelélés, az ingatlanok kiárusítása egy jó irány egy önkormányzatnak, viszont ez nem jó. Egy olyan polgármesterre lenne szükség, aki várost és nem ingatlanügynökséget vezet, aki foglalkozik a város dolgaival és nem kiárusítja az ingatlanokat. Nagyon reméljük, hogy június 9-én sikerül elérni a…

Tovább

Hónapok óta követeli Imre Zsolt, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje, hogy a balliberális városvezetés helyezzen ki minősített környezetvédelmi mérőállomásokat a városban. Matkovich Ilona erre saját ötletként tálalva állt elő néhány nappal ezelőtt a mérőállomásokkal, de a megvalósítás rendkívül igénytelenre és amatőrre sikerült. Műanyag vödröket helyeztek ki a város több pontján, amikre filctollal írták rá, hogy Vác, és ezeket akarják akkreditált mérésként eladni a váciaknak. Kínosan nevetséges látványt nyújtanak a virágtartó állványra ragasztószalagozott savanyúságos vödrök, amikre fekete filctollal írták fel Vác nevét és az aktuális dátumot. Jogosan merülhet fel a városlakókban a kérdés, hogy vajon ez Matkovich Ilonának és a baloldalnak a környezetvédelem?…

Tovább

„Első polgármesteri munkanapomon vizsgáló bizottságot állíttatok fel az elmúlt 5 év botrányos ingatlan kiárusításainak kivizsgálására” – hangsúlyozta a közösségi oldalára feltöltött videójában Imre Zsolt, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje. Mint mondta, „Matkovich Ilona számára a vagyongazdálkodás a vagyonfelélést jelentette. Amit tudott, eladott. Mi mást is várhatnánk, ha egy ingatlan nepper ül a polgármesteri székben?! A vagyont eladták, a bevételek eltűntek. Polgármester asszony, hol a pénz? Változásra van szükség Vácon! Csak a Fidesz-KDNP jelöltjeire leadott szavazatok tudják elhozni a változást! Június 9-én mindenki szavazatára számítok!” Mint ismert, Matkovich Ionáék eddig már közel 1,5 milliárd forint értékben adtak el lakásokat, garázsokat, telkeket és üzlethelyiségeket,…

Tovább

Faültetéssel fejezték ki tiltakozásukat a Matkovich család harácsolása ellen a Fidesz-KDNP jelöltjei és az őket támogató városlakók szerdán a Kőhíd utcában, ahol a balliberális polgármester fiának cége felépítette a botrányos lakóparkját. „Tiltakozásunkat szeretnénk kifejezni ezzel a faültetéssel a Matkovich-féle fiam-lányom rendszerrel szemben, amit az elmúlt négy év során itt, Vácon bevezetett” – mondta Imre Zsolt, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje. Rámutatott: „míg a városvezetés részéről az elmúlt négy esztendőben folyamatos vagyonfelélés történt, addig a Matkovich családhoz köthető cégek bevételei exponenciális mértékben nőttek. Látható, hogy hosszú volt az út a román cégtemetőtől a polgármester asszony polgármesteri választásán keresztül egészen idáig, a Kőhíd lakóparkig.…

Tovább

A váci baloldal nem ismer eszközöket és határokat, ha a kampányról és a jobboldal lejáratásáról van szó. Matkovichék legutóbb azzal buktak le, hogy valótlan tartalmú szórólapokat terjesztettek a Fidesz-KDNP jelöltjeiről, ráadásul felelős kiadó nélkül. A szórólapozókról felvétel is készült, obszcén kézjeleket mutogatva kocsival menekültek, miután rajtakapták őket.  A stílus maga az ember – szokták mondani. A kampány maga a politikus? – kérdezhetik a váciak. Szemmel láthatóan a baloldal kampánya elsősorban abból áll, hogy lejárató szórólapokat terjesztenek a jobboldali jelöltekről. A vádakat a jobboldal cáfolta, de a baloldal ezt nem hajlandó tudomásul venni. Ráadásul még ahhoz is gyávák, hogy ezt a…

Tovább

Matkovich Ilonát nem, Dodek Norbertet viszont felvállalta Magyar Péter, utóbbival közös képet is készített váci látogatásakor a Tisztelet és Szabadság Párt alelnöke. Dodek a VácOnline-nak ezt követően azt nyilatkozta, hogy ambíziózus politikusnak tartja Magyart. „Magyar Péter beszédéből megragadott közéleti bátorsága, patrióta hangvétele, problémáinkra fókuszáló konkrét elképzelései. Maga a főtéri rendezvény igen sikeres volt, idősebb ismerőseim szerint utoljára Vácon szabadtéren ennyi ember talán Medgyessy Péter váci látogatásán volt a 2000-es évek elején a kupolánál, a Duna-parton. Magyar Pétert igen ambíciózus politikusnak tartom, határozott, tudja mit akar, s mivel mindkét oldalról támadják, biztos jól csinálja. Megtisztelő volt számomra, hogy a politikusok közül…

Tovább

Amíg Matkovich Ilona, Vác baloldali polgármestere a gyerekeinek biztosít privilégiumokat, addig a helyi lakosokat sarcolja és visszaél a közhatalmával – ezt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Imre Zsolt, a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje. Szerinte a Duna-parti város elszigetelődött, mert a polgármester politikai harcot vív a kormánnyal, ahelyett, hogy a város fejlődését tartaná szem előtt és pályázna a fejlesztési forrásokra – áll a cikkben. „Most egy olyan városban élünk, ahol Matkovich Ilona polgármester nem a közösség javát szolgálja, hanem a saját családja anyagi boldogulását tartja a legfontosabbnak” – idézi a lap Imre Zsoltot. Szerinte a regnáló baloldali városvezető ezzel lejáratja a polgármesteri tisztség méltóságát,…

Tovább