Magyar Falu Program

A Zsaru-Car Polgárőr Egyesület kormányzati forrásból 6.698.000 forintot nyert a Magyar Falu Program pályázatán gépjármű beszerzésre – közölte közösségi oldalán az egyesület vezetője. Kovács István bejegyzésében az áll, hogy „a hamarosan beguruló gépjármű nagyban segíti a polgárőrség munkáját és a szoros, eszközeinkre is kiterjedő együttműködésnek köszönhetően a Vácért Polgárőr Egyesület is profitál a beszerzésből.” Kovács István rámutatott: „az Imre Zsolt kezdeményezésére létrejött váci polgárőr csapat több esetben fogja tudni használni egyesületünk gépjárműveit. Amint megérkezett az autó, be fogjuk mutatni!” Mint ismert, szeptember végén hivatalosan is megalakult a Váci Polgárőr Egyesület. Akkor az önkéntes szolgálat elindítója, Imre Zsolt azt nyilatkozta, hogy „Vácott…

Tovább