A kampányban még a kormányt és a váci Fidesz-KDNP-t támadta a Vác és környéke hírportál, ma már Matkovich Ilonát. Úgy tűnik, a választások után nem mindenkinek sikerült számára megfelelő pozícióhoz jutni a baloldalon. A Vác és környéke támadásba lendült a balliberális polgármester és családja ellen. Mint írták, „kamu javaslattal mentenék a Matkovich-gyermekek illegális teraszát.” A Vác és környéke sosem spórolt a karakterszámmal, amikor a kormányt vagy a váci Fidesz-KDNP-t támadta a cikkeiben. A portál neve ugyan azt sejteti, hogy térségi ügyekkel foglalkozik, azonban ez csak a látszat. A kampányban, illetve már azt megelőzően is szinte kizárólag váci vonatkozású cikkeket írtak, Matkovich…
Lujza és Koriander
A váci Fidesz és a KDNP azzal a kérdéssel fordul a képviselő-testületben ülő baloldali képviselőkhöz, hogy milyen okból vonták vissza a napirendről annak a bizottságnak a felállítását, amit a jobboldali képviselők kezdeményeztek a polgármester gyerekeinek tulajdonában lévő vendéglátóhely szabálytalan építkezéséről – erről beszélt Szádoczki Imre, a váci Fidesz elnöke és Ványai László, a váci KDNP elnöke közös sajtótájékoztatójukon, hétfőn. A Fidesz és a KDNP a napokban írásban fordul a baloldali képviselőkhöz. „Mi azt szeretnénk ezzel elérni, hogy a baloldali képviselők valljanak színt, a polgármester mellett állnak, vagy a város mellett állnak? Budapesti mintára történtek itt az események, mert Karácsony Gergelyék…
„Nagy port kavar napjainkban a helyi közéletben a Matkovich Ilona családjához köthető Lujza és Koriander vendéglátóhely Duna-parti üvegpavilonjának hatósági engedély nélküli építésével kapcsolatos ügy” – hangsúlyozta közösségi oldalára feltöltött videójában Imre Zsolt, a Váci Polgári Fórum vezetője. Imre Zsolt részletezte: „a polgármester mint hatásköri címzett településképi engedélyt adott a családja érdekeltségi körébe tartozó Lujza és Koriander vendéglátóhely által benyújtott kérelemnek, az épület előkertjében üzemelő étterem ajtóbejárata fölé árnyékoló szerkezet építésére. Aztán hogy, hogy nem, az árnyékolót egyszer csak üvegkalitka váltotta fel az előkertben.” „Ezzel két probléma van. Az egyik, hogy a Helyi Építési Szabályzat a területi védettség alatt álló Duna-parti…
Amikor jöttek a kérdések a Lujza és Koriander ügyéről a decemberi képviselő-testületi ülésen, Matkovich Ilona kikelt magából és belefojtotta a szót a felszólalókba. Továbbra sem tűri Matkovich Ilona, ha a gyerekei bizniszei kerülnek szóba a testületi üléseken. Decemberben Csereklye Károly kérdezte meg, hogy ki adott engedélyt a polgármester gyerekeinek tulajdonában lévő Lujza és Koriander beépítésére? Matkovich Ilona annyival el akarta intézni a dolgot, hogy írásban kap majd választ a felszólaló. Mokánszky Zoltán azonban ezt nem hagyta annyiban, és nyíltan szembesített mindenkit azzal, hogy a HÉSZ nem engedélyezi a Duna-parti sétányok előkertjében építmény létesítését, a Lujza és Korianderrel mégis kivételt tettek.…
Az építésfelügyeleti hatóság eljárást indított a Lujza és Koriander üvegkalitkája miatt. A Duna parti reggeliző a Matkovich Ilona polgármester gyerekeinek tulajdonában lévő épület előkertjében áll – hívta fel a figyelmet Szabó Csaba, a váci Fidelitas elnöke. Szabó Csaba a közösségi oldalára feltöltött videójában részletezte: „az építtető a hatósági ellenőrzés során azt állította, hogy településképi bejelentést tett, amelyre az engedélyt a polgármestertől meg is kapta. Azonban a helyi építési szabályzatban benne van: »a Duna parti sétányokon az előkertben nem lehet pavilont, építményt, kiegészítő építményt elhelyezni.« „Joggal merül fel a kérdés tehát, főképpen a családi kötődésű cégügyeket érintő botrányos döntései tekintetében, hogy…
Nagy szájkarate van mostanság arról, hogy miért zuhant borzalmas nagyot a váci foci, de a magunk részéről leszögezzük: biztos, hogy ebben a történetben különösen nagy hunyó a 2019 óta regnáló városvezetés is. Hiszen a Matkovich-csapat a kezdetektől nyilvánvalóvá tette, hogy totálisan elutasítják a sportos állami fejlesztéseket. Így aztán nem is lett például multifunkciós rendezvénycsarnoka jobb sorsra érdemes városunknak, a Karakán-csónakházat sem akarták igazán, ahogy a ligeti stadion fejlesztését sem. Továbbá alig csurran fillér az evezősök csónakházára, a VRE pálya szépítésére vagy bármilyen komolyabb sportos létesítményfejlesztésre. De ne szórjuk szét ennyire a figyelmet, most fókuszáljunk csak a ligeti stadionra, amelynek elkezdett…
Az egyik legutóbbi bizottsági ülésen az a döntés született, hogy kiutaltak a Lujza és Koriander üvegkalitkás étteremben dolgozó hölgynek havi 22.000 forintért egy másfél szobás, összkomfortos önkormányzati lakást. Mindezt tették úgy a baloldali többségük érdekérvényesítésével, hogy nem vitték be az ügyet a következő a képviselő-testületi ülésre. Így oldódott meg olcsón és szinte fű alatt az egyik Matkovich gyermek családi vállalkozásában egy beosztott munkatárs lakásgondja. Sajnálatosan rákapott a helyi baloldal arra, hogy a közvagyonból, amolyan „hűbéresi” jutalmakat osztogasson. Nincs ebben a városban jelenleg senki, aki ésszerű magyarázatot tudott volna adni arra, hogy miért kaphatott nemrégiben szociális bérlakást az egyik legjobban kereső…
Sokan versenyben lehetnének az önkormányzat uralkodó többségét adó sziványos csapatból a leghalványabb, legkevésbé nélkülözhetetlen „teljesítményt” bemutató, leginkább látszatot maszatoló képviselő címéért, de a tanácsnokként alaposan túlfizetett Jess Kinga is legalább dobogóesélyes lenne egy ilyen versenyben. Az álcivil, „Sz” kezdőbetűs szervezet színeiben a hatalomba kerülő belvárosi képviselő jobbára cukiskodásokkal, „társadalmasítás” és „közös teherviselés” címkékkel felaggatott lakosságtól való kéregetésekkel véteti észre magát, legutóbbi ilyen szemforgató ténykedése a főtéri dohányzást tiltó táblák kihelyezésének kezdeményezése, meg a lakosság siránkozó felszólítása a köztérre ültetett növények kollektív locsolására – még jó, hogy a Kőhíd utcai építkezés során kivágott ősfák helyének árnyék-ölelgetésére nem kér meg senkit. Két-három…
Egykor az urambátyám világ felszámolásával kampányolt a váci baloldal. Ehhez képest a polgármester gyerekeinek cége a városháza egyik új beszállítója lett, Inotay alpolgármester sógornője pedig a városi rendezvények gyakori fellépője. Közpénzből így lesz családi pénz: ez a Matkovich-recept! „Felszámoljuk az urambátyám világot” – hirdette Matkovich és Inotay, de ahogy ezt a baloldaliak szokták, amit mondanak, annak mindig pont az ellenkezőjét teszik. Ha átláthatóságot ígérnek, akkor mindent titkolni fognak, és majd mindent mutyiban tesznek. Így történt Vácon is, hiszen gőzerővel beindult a saját családtagok helyzetbe hozása, s egyúttal ennek eltitkolása. Inotay Gergely sógornője szinte minden fontosabb városi koncert esemény elmaradhatatlan fellépője,…