Az új esztendő első jelentősebb helyi társasági, közéleti eseményének, az egyre népesebb polgári politikai közösség már hagyományos lencsepartijának adott helyet január 6-án a Váci Reménység Egyesület Vanyek Béla Sportcentruma. Az eseményt megnyitó köszöntőjében Rétvári Bence, a választókerület országgyűlési képviselője többek között kiemelte: ez az esztendő nagy esélyt kínál arra, hogy jelentős fordulat történjen a város vezetése és az EU irányítása tekintetében egyaránt. Díszvendég volt az alkalmon Meláth Attila baptista lelkész, aki ezúttal is nyíltan hitet tett amellett, hogy itt otthonosan érzi magát, míg magyarságára büszke, heteroszexuális férfi emberként, családapaként, keresztény lelkészként az ezen értékeket elvető politikai oldallal nyilván nem tud…
lencseparti
Január második hétvégéjén ismét újév-köszöntésre gyűlt össze a váci konzervatív, jobboldali gondolkodású közösség. Az Újévköszöntő Lencseparti ötletgazdája és szervezője Ványi László és Ványi Éva voltak, akik abból a célból szervezték meg az első ilyen alkalmat, hogy megköszönjék a 2006-os önkormányzati választás idején nyújtott segítséget a támogatóknak, segítőknek. Az első rendezvény nem várt sikerrel zárult, ami arra inspirálta a szervezőket, hogy hagyományt teremtsenek a találkozóból. Az idei tapasztalat az volt, hogy az előző években közösséggé formálódó emberekben – a többéves kihagyás ellenére is – töretlen az igény a találkozásra, az újévi jókívánságok elsorolására és az eszmecserére. Így csodálatos módon minden ott…