közlekedés

A Teréz körúti homlokzaton, az észak-nyugati torony felújítása mellett, tervezetten februárban a dél-keleti tornyon is megkezdődnek a munkák. Várhatóan ősszel elbontják a megújult homlokzat elől a védőtetőt. Még az idén megkezdődhet a 10-13. vágány alatti keresztaluljáró álmennyezetének, világításának és burkolatainak, valamint az aluljáróból felvezető lépcsőkarok mellvédeinek felújítása is. Az itt található, használaton kívüli liftet elbontják, mert a helyére új, nagyobb kapacitású felvonót építenek be, ami az aluljáró és a peronok közti akadálymentesített közlekedést szolgálja. Az éves szinten közel 18 és félmillió ember által használt, idén 146 éves Nyugati pályaudvar műszaki állapota és műemléki értékének megóvása, valamint a vasúti forgalomban való…

Tovább

Tavaly mintegy 699 millió utazásról gondoskodott a MÁV-Volán-csoport. Idén a közösségi közlekedés térnyerésének további lendületet adhat az üzemanyagárak emelkedése, a decemberben életbe lépett, a korábbiaknál is utasközpontúbb új menetrend, a teljessé vált 40 darabos KISS motorvonatflotta és a szinte már csak korszerű motorvonatokkal kiszolgált elővárosi vasúti forgalom. Továbbá a Volánbusz 2018 óta több mint 1800 új és komfortos járművel bővülő autóbusz-állománya is hozzájárulhat ahhoz, hogy még többen tegyék le az autót és válasszák a közösségi közlekedést – olvasható a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságának a tavalyi évet összegző közleményében. A MÁV-START járatain 2022-ben közel 97 millió, a MÁV-HÉV járatain 63 millió…

Tovább

Lényegesen gyorsul az utasok kiszolgálása a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatán: teljesen magyar fejlesztésű robotasszisztenssel újul meg az Elvira menetrendi szolgáltatás. Egyszerre akár tíz érdeklődő kiszolgálására alkalmas robotasszisztenssel újul meg a vasúttársaság telefonos ügyfélszolgálata, a MÁVDIREKT. A tapasztalatok alapján az ügyfelek a leggyakrabban egyszerű menetrendi információk miatt érdeklődnek. Ezeket az igényeket a magyar nyelvre létrehozott új robotasszisztens, Elvira magas minőségben képes kiszolgálni. A fejlesztésnek köszönhetően az élőhangos operátorok munkájában energia és idő szabadul fel az összetettebb utastájékoztatási kérdések kezelésére. A robotasszisztens mesterséges intelligencia alkalmazásával, irányított párbeszéd mentén, egy önkiszolgáló rendszerbe ágyazva gyors válaszokat képes adni a belföldi vasúti menetrendi kérdésekre. Ehhez az…

Tovább

Karácsonykor, majd szilveszterkor és újévkor az átlagos hétvéginél jóval nagyobb utasforgalom várható, ezért a MÁV és a Volánbusz arra kéri utasait, hogy időben tervezzék meg utazásukat, indulás előtt tájékozódjanak a menetrend-változásról. Érdemes a menetjegyek megvásárlásáról is időben gondoskodni, biztosítva a helyet az utazásra. A pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében a menetjegy elővételben, online és mobilon is kényelmesen megváltható. A MÁV-Volán-csoporthoz tartozó közlekedési társaságok – a MÁV-START, Volánbusz, és a MÁV-HÉV – az ünnepekhez igazították a járatok közlekedési rendjét. Vasúti jegyváltáshoz az utasok 5 százalékos kedvezménnyel használhatják az automatákat, és 10 százalékos kedvezménnyel vehetik igénybe az online jegyvásárlást a megújult Elvirán vagy a MÁV applikációban is.…

Tovább

A 145 éves Nyugati pályaudvar újabb fontos részein újult meg a tetőszerkezet, befejeződött a hangos és vizuális utastájékoztató rendszer kiépítése, használatba vehetik az utasok a megszépült Márványcsarnokot és a Ceglédi folyosót, és – ami a Vácról és környékéről a fővárosba ingázóknak, a térségbe érkező vendégeknek talán a legfontosabb – az automaták pályaudvaron belüli elosztása is még utas-barátabb lett. Az éves szinten közel 18 millió ember által használt, október 28-án 145 éves Nyugati pályaudvar műszaki állapota és műemléki értékének megóvása, valamint a vasúti forgalomban való kiemelt szerepe miatt halaszthatatlan volt az épületegyüttes tetőszerkezetének rekonstrukciójának megkezdése 2020 tavaszán. A MÁV állomásfejlesztési projektjének…

Tovább

Az idei nyári menetrend célja, hogy a Balaton felé ne csak Budapestről kínáljanak megbízható, ütemes kiszolgálást, hanem kihasználva, hogy a MÁV és a Volán már egy cégcsoportban működik, az ország minden tájáról biztosítsanak oda eljutási lehetőséget – mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedésért felelős államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján – így tudósított az eseményről a Híradó.hu. Vitézy Dávid hozzátette, az idei nyári menetrenddel – amely a Volánbusznál június 16-án, a vasútnál pedig június 18-án lép életbe – az utasok igényeinek igyekeznek megfelelni. Kiemelte, idén június 12-ig, 2019 azonos időszakához mérve 80 százalékkal nőtt az utasok száma, ez csaknem félmillió embert…

Tovább

A 12-es számú főúton, Zebegény és Nagymaros között történt hegyomlás elzárta a szállítási útvonalát az Ipoly-menti vállalkozásoknak. Úgy tudjuk, a károk helyreállításáig a Magyar Közút Zrt. feloldotta a súlykorlátozást, így a Márianosztra-Kóspallag útvonalon közlekedhetnek az érintett járművek is. A Magyar Közút megerősítését követen bővebb információkkal is jövünk – írta a 0627.hu.

Tovább

Az idén június 23-27. között tartandó VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozóhoz kapcsolódóan ismét lesz transzfer buszos utazási lehetőség Nagymaros vasútállomás és a fesztivál helyszíne között, ezzel is segítve az eseményre vonaton érkező vendégeket, a menetrend a Budapestről érkező zónázó járatok menetrendjéhez fog igazodni. Indulási időpontok Nagymaros vasútállomás és a fesztiválhelyszín között: 16:50, 17:50, 18:50, 19:50; visszafelé: 22:10, 23:10, 00:10, 01:10 A busz 500 Ft-os jegy megváltásával vehető igénybe. Ami a programot illeti, ebből most a VR Színházat emeljük ki, erre így csábítják az érdeklődőket a szervezők: „Bátor vagy? Vedd fel a szemüveget és lépj be a virtuális valóságba! Utazz velünk…

Tovább

A Váci Polgári Est vendége volt a hónap utolsó csütörtökén Vitézy Dávid, aki pályafutását mindösszesen 15 évesen kezdte, volt Budapest közlekedésfejlesztésének igazgatója, 2016-ban rábízták a Közlekedési Múzeum rekonstrukcióját, jelenleg a Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója. Feladata Budapest és az agglomeráció közlekedésfejlesztése koncepciójának a kialakítása. Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője köszöntötte az est vendégeit, valamint megköszönte azt, hogy legelsőnek adhatta le a képviselő-jelöltséghez szükséges aláírások háromszorosát, további támogató aláírásokat kért. Beszámolt még a nemrégiben befejezett és folyamatban lévő kormányzati beruházások legfrissebb váci sikereiről. Összegezte az elmúlt ciklus eredményeit, amely a térségben 78 milliárd forint kormányzati támogatást hozott. Ez fejenként 820.000 forint…

Tovább

Korszerű MAN csuklós autóbuszokkal bővült Vác és térségének járműflottája – a tíz új busz annak a 204-nek a része, amelynek megvásárlásáról még decemberben írt alá szerződést a Volánbusz. Évtizedes távlatban nem vásárolt ezt megelőzően új csuklósbuszt egyetlen magyar Volán társaság sem. Ebből az örömteli alkalomból tartott sajtótájékoztatót Rétvári Bence országgyűlési képviselő, valamint Papp László, a Volánbusz Zrt. humánerőforrás-vezérigazgató-helyettese. Nagy büszkeséggel mondhatjuk nyár közepén, hogy a váci térség is új, teljesen korszerű buszokkal gyarapodhatott. A környező településeknek is különösen fontos a tömegközlekedés korszerűsítése, hiszen nagyon sokan ingáznak. Az elmúlt években kétszer két sávosra bővült az M2-es, így az autós ingázók számára…

Tovább