Szabó Csaba Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő a legutóbbi testületi ülésen azzal szembesítette Matkovich Ilonát, hogy ugyan átláthatóságról kommunikál, de a közadatigénylések során mégsem adnak ki szerződéseket. A baloldali polgármester a testületi ülésen az átláthatóságról azt állította, hogy az előző öt évben sok törekvésük volt rá és ezt folytatni is fogják, hogy még inkább átlátható legyen az önkormányzat működése. Szabó Csaba azonban ezt meg tudta cáfolni. Rendszeresen nyújt be ugyanis közadatigényléseket az önkormányzathoz, ám elmondása szerint a baloldali városvezetés nem kapkodja el a válaszadást, és rendszeresen kivárják a törvényileg rendelkezésükre álló maximális határidőt. „Felháborító, hogy pont polgármester asszonytól lehet azt hallani, hogy…
közadatigénylés
Maga Matkovich Ilona írta alá azt a dokumentumot, ami kimondja, hogy nincs adatuk mérési eredményekről. Imre Zsolt nyújtott be közadatigénylést az önkormányzathoz. Azt szerette volna megtudni, hogy az úgynevezett környezetvédelmi mérőállomásokon milyen mérési adatok keletkeztek eddig. A dokumentumban, amit Matkovich Ilona írt alá az áll, hogy „mérési eredmények vonatkozásában nem rendelkezünk adattal”. Vagyis Matkovichék ismét csak riogatják a váciakat. Az egész kampányban a gödi akkumulátorgyár állítólagos környezetszennyezésével hergelték az embereket. Majd műanyag vödröket helyeztek el a városban, mondván, hogy azokkal fogják mérni a váci levegő minőségét. Most azonban bebizonyosodott, hogy nem rendelkeznek mérési adatokkal, vagyis alaptalanul kommunikálták azt, hogy az…
„Mivel Matkovich Ilona a felszólításom ellenére sem hozta nyilvánosságra a váci levegőminőségi adatokat, ezért közadatigénylést nyújtok be, hogy minden váci információhoz jusson” – közölte közösségi oldalán Imre Zsolt, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje. Mint írja, „a váciaknak jogukban áll tudni, hogy fennáll-e környezetszennyezés, vagy a baloldali városvezetés csak alaptalanul riogatja a váciakat. Hónapok óta szorgalmazom, hogy Matkovich Ilona helyezzen ki légszennyezettség mérő állomásokat a városban. Ha megkésve is, de Matkovich Ilona bejelentette, hogy ez megtörtént. Azonban ő azóta is titkolózik arról, hogy milyen céget bíztak meg valamint, hogy milyen mérési eredményeket kaptak” – részletezte Imre Zsolt. „Vácnak hergelés helyett valós környezetvédelemre van…