Kiss-Srefán Mónika

A csütörtökön este rendezett novemberi Váci Polgári Esten a házigazdák, Rétvári Bence országgyűlési képviselő és Fábián Fédra háziasszony mellett a Memento mori – A váci legenda című film alkotógárdájának négy tagja, Kiss-Stefán Mónika producer-rendező, Reviczky Gábor és Kamarás Iván színművész, valamint Király István vágó érkezett az emelvényen elhelyezett asztal köré. Egy kérdésre válaszolva a nemzetközi hírű vágó úgy fogalmazott, hogy nagy megtiszteltetés és inspiráló kihívás volt számára a Memento mori – A váci legenda végleges formába öntésében való közreműködésre szóló felkérés, aztán jövőbeli alkotói vágyai közé sorolta, hogy legyen folytatás és abban újra részt vehessen ő is. Kiss-Stefán Mónika erre…

Tovább

A Savaria Filmszemlén elnyert kategória első díj után újabb rangos szakmai elismerést kapott a Memento mori – A váci legenda című alkotás. A Budapest Movie Awards nemzetközi filmfesztiválon 1000 alkotás közül szavazta meg az első díjat Kiss Stefán Mónika producer-rendező filmjének a cseh, szlovák, francia, spanyol, japán, mexikói és amerikai szakemberekből álló zsűri. Még májusban adhattunk hírt arról, hogy a 10. Savaria Filmszemlén az alapvetően televíziós platformra készült, de moziban is vetíthető Memento mori – A váci legenda első díjat nyert kategóriájában, a fikciós filmek között. Gratulálunk az alkotóknak a mostani újabb rangos elismeréshez is!

Tovább

Október legelején a közmédia két csatornája is lehetőséget kínál az érdeklődőknek a Memento Mori – A váci legenda című kalandfilm megtekintésére. Kiss-Stefán Mónika producer-rendező alkotása előbb, október 1-jén 21 órai kezdettel a Duna TV programjában lesz látható. A tévépremier előtt szeptember 30-án, 9:25-től a kulisszák mögé is be lehet tekinteni egy werkfilmmel, ugyancsak a Duna TV műsorán. A Memento Mori – A váci legendát október 3-án, 21 órától az M5 csatorna is leadja. A váci Fehérek templomának felújításakor, 1994-ben a munkások egy elfalazott ajtóra és mögötte egy elfelejtett lejáratra bukkantak: ez a templomtorony alatt lévő kriptába vezetett, ahol 265 díszes…

Tovább

Alig több mint fél évvel az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott díszbemutató után e hónap végén és a következő legelején a közmédia két csatornáján is láthatják a nézők a Memento mori – A váci legenda című filmet. A film producer-rendezője Kiss Stefán Mónika, operatőre Vecsernyés János, vágója Király István, főbb szereplői Trokán Nóra, Reviczky Gábor, Kamarás Iván, Adorjáni Bálint. Jövőre lesz a 30. évfordulója annak a kultúrtörténeti szenzációnak, hogy a váci Fehérek templomának felújításakor a munkások egy elfalazott ajtóra és mögötte egy elfelejtett lejáratra bukkantak, amely a templomtorony alatt lévő kriptába vezetett. Itt 265 díszes koporsót találtak. A Memento Mori a…

Tovább

A Nemzeti Filmintézet elkészített egy elegáns, reprezentatív katalógust, melyben a legjobbnak ítélt új magyar filmeket ajánlja a nemzetközi moziforgalmazók, fesztiválszervezők figyelmébe, az összeállítás bemutatójának első helyszíne, alkalma a cannes-i filmfesztivál lesz. A beválogatást, a nekünk váciaknak különösen fontos film külföldi hivatalos népszerűsítését így kommentálta Kiss Stefán Mónika producer-rendező: „Ezt a katalógust különböző nemzetközi vásárokra viszi a Nemzeti Filmintézet,  ahová a Memento Mori – A váci legendát is méltónak ítéltek! Az első helyszín a cannes-i filmfesztivál! Hmmm…jól hangzik, ölelés az én drága stábomnak!” https://www.youtube.com/watch?v=Gu4tqyBSlkM

Tovább

Rendhagyóan kezdődött a Váci Polgári Estek sorozat februári eseménye, hiszen Rétvári Bence államtitkár, a térség országgyűlési képviselője ezúttal egyetlen eredményt emelt ki bevezetőjében, éspedig a Memento Mori című játékfilm elkészültét. A házigazda hangsúlyozta: kétségtelen, hogy ez az alkotás a filmtörténet legvácibb alkotása, amennyiben története a Fehérek temploma kriptájában megtalált, több mint 250 természetes úton mumifikálódott holttestet is magába foglaló egyedülálló temetkezési leletegyüttes megtalálásából indul ki, jeleneteinek zömét Vácott forgatta a stáb, s nagyon sok helybéli is közreműködővé vált statisztaként. Rétvári Bence kiemelte, hogy az Uránia Nemzeti Filmszínházban február 28-án tartandó díszbemutatót követően természetesen Vácott is lesz premier előadás, sőt, több…

Tovább

Ahogy azt Kiss Stefán Mónika producer-rendező korábban jelezte, februárban elérkezik a filmtörténet legvácibb alkotása, a Memento Mori című darab bemutatásának ideje: a pontos dátum a legrövidebb hónap utolsó napja, a helyszín pedig természetesen az Uránia Nemzeti Filmszínház. A Fehérek templomában talált 18. századi múmiák történetét feldolgozó alkotás főszerepében Trokán Nóra, Reviczky Gábor és Kamarás Iván látható. A Memento Mori egyfajta időutazásra hívja a nézőket, hiszen egyszerre játszódik a 21. és a 18. századi Vácon. A Kiss Stefán Mónika és Maruszki Balázs forgatókönyvéből készült alkotás története fikció ugyan, de az alkotók a múmiákról szóló tudományos kutatásokat is felhasználták a forgatókönyv megírásához.…

Tovább

Ahogy a producer-rendező, Kiss Stefán Mónika tegnap este beharangozta, ma hajnalban felkerült közösségi médiás oldalára a Memento Mori – A Váci legenda című új játékfilm nagyjából három perces trailere. Vágó: Király István, operatőr: Vecsernyés János, zeneszám: Tiger’s Claw No Ethnic Mix (előadó: László Maródi, BMI, album: FTM022 Ether) https://www.youtube.com/watch?v=a9fM9YTdjg8

Tovább

„Még forró!!! Most készült el és hétfőn reggel 8 órakor élesedik a Memento mori trailer!” – adta hírül közösségi médiás oldalán Kiss Stefán Mónika, a híres váci múmiák megtalálásának kerettörténetén alapuló, jobbára Vácott forgatott kalandfilm producer-rendezője. Mint arról a kezdetektől folyamatosan hírt adtunk, a producer-rendező régóta dédelgetett álma volt, hogy a valóságot és a fikciót vegyítő kalandfilmet készítsen stábjával a Fehérek temploma kriptájában immár több mint három évtizeddel ezelőtt felfedezett, természetes úton mumifikálódott tetemek sorát is magában foglaló egyedülálló temetkezési leletegyüttes megtalálását alapul véve. Értelemszerű, hogy a történet legfontosabb jeleneteinek zömét Vácott rögzítette az alkotócsapat, akikhez alkalmanként három-négy vagy épp…

Tovább

Reviczky Gábor papi személyként, bizonyos Sándor atyaként, Trokán Nóra és Kamarás Iván pedig kutató antropológusokként lesznek a főszereplői a Memento Mori című kalandfilmnek – derült ki a június végén kezdődő váci helyszíni forgatás csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján. Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője a Fehérek templománál tartott újabb beharangozó sajtótájékoztatón kiemelte: valóban nagy léptékű filmforgatás veszi kezdetét Vácott június legvégén, amit az is bizonyít, hogy az élvonalba tartozó színművészeket sikerült megnyerni a főbb szerepekre. – Nagyon készülünk erre a forgatásra, nagyon várjuk, hogy milyen lesz a készülő kalandfilm. Hosszú előkészítés után vagyunk itt, hiszen a Nemzeti Filmalap és Kiss Stefán Mónika…

Tovább