A váci nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki 14 év alatti gyermekekkel folytatott szexuális kapcsolatot – közölte a police.hu. A gyanú szerint a férfi 2021-ben ismerkedett meg első áldozatával, aki akkor még 12 éves volt. A férfi a magához édesgetett kislánnyal két éven keresztül, egy Duna-parti hajókikötő fás területén létesített szexuális kapcsolatot. A második lány fejét 2024 tavaszán csavarta el. Őt egy kismarosi játszótér mögött vitte a bűnbe. Az utolsó tinit alig egy hónappal ezelőtt a közösségi hálón keresztül cserkészte be, majd őt is a Duna partra csalta, hogy közösüljön vele. A 24 éves E. Zoltán mindhárom lány esetében…
kiskorú lányok
A középkorú férfit a bíróság letartóztatta – írja a police.hu. A részletekből kiderült, hogy az elkövető 2023 júliusa és 2024 augusztusa között a gyanú szerint több olyan lányról készített pornográf felvételeket, akik még nem töltötték be a 18. életévüket. Erről a rendőrséget a Szobi Család- és Gyermekjóléti Központ értesítette. A nyomozók a férfit október 3-án fogták el, majd őrizetbe vétele mellett, gyermekpornográfia miatt hallgatták ki gyanúsítottként, melynek során elismerte, hogy a lányokról ő készítette a meztelen fotókat, de elmondta azt is, hogy pénzért szexuális kapcsolatot létesített velük. Így szexuális visszaélés és gyermekprostitúció kihasználása miatt is felelnie kell. A bíróság elrendelte…