Kalendárium – Bonifert Donátra emlékezünk

Kalendárium – Bonifert Donátra emlékezünk

Ma 13 esztendeje, 2007. július 14-én, életének hatvanötödik évében hunyt el Bonifert Donát, a rendszerváltás után megalakult első képviselő-testület alpolgármestere.  A korabeli váci képviselő-testület jobboldali összefogás frakciója közleményben fejezte ki részvétét és együttérzését. Képviselőtársai nevében Tomori Pál frakcióvezető a VácOnline-joz ejuttatott közleményben így fogalmazott: „Bonifert Donát fontos közéleti, városépítő tevékenységet folytatott az elmúlt tizenhét évben.…

Kalendárium – Harmincegy éve halt meg Kádár János

Kalendárium – Harmincegy éve halt meg Kádár János

Németh Miklós egykori miniszterelnök visszaemlékezése szerint 1989. július 6-án a kútvölgyi pártkórházban haldokló egykori MSZMP-főtitkár, a korszak névadója, a 77 esztendős Kádár papot kért, gyónni szeretett volna. Utolsó óhaját felesége, Tamáska Mária tolmácsolta a kormányfőnek. Feloldozást várt? Félt a nagy ismeretlentől? Ezt már sohasem tudjuk meg. Jelképesnek tekinthető, hogy a volt pártfőtitkár éppen aznap hunyt…

Kalendárium – Latorcai János beszéde Nagy Imre újratemetésének emléknapján

Kalendárium – Latorcai János beszéde Nagy Imre újratemetésének emléknapján

Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke a 31 évvel ezelőtti esemény tiszteletére 2020. június 16-án mondott beszédében kiemelte: Nagy Imre és mártírtársainak újratemetésével lezárult egy korszak, egy rendszert is eltemettek. Kifejtette: 1956 októberében, a forradalom és szabadságharc idején szinte egyik napról a másikra lepték el Budapestet a lyukas zászlók, amelyekkel hitet tettek a nemzet függetlenségének és…

Kalendárium – Filmes gondolatok a család nemzetközi napján

Kalendárium – Filmes gondolatok a család nemzetközi napján

Pénteken ünnepelte a világ (ha egyáltalán volt rá türelme e tragikus időkben?!) a család nemzetközi napját. Anyák napja, munkás szent József és a gyermek nap között meghúzódó szerény kis ünnepnapot, május 15-ét 1994-ben nyilvánította az ENSZ a család nemzetközi napjává. Akkoriban a kezdeményezés alapvető célja az volt, hogy odafordítsa a figyelmet a családra, mint a…

Kalendárium – A sör-virsli nap múltával újra a munkások védőszentjének ünnepe (május 1.)

Kalendárium – A sör-virsli nap múltával újra a munkások védőszentjének ünnepe (május 1.)

A római katolikusoknál március 29-e volt Szent József fő ünnepe.  1955-ben XII. Pius pápa május 1-ét a munkásokat segítő Szent József ünnepévé nyilvánította. Szent József, amikor Gábor főangyal megvitte Máriának az istenanyaság örömhírét, már Mária jegyese volt. Mint igaz ember titokban akarta elbocsátani jegyesét, mivel egybekelésük előtt Mária már gyermeket vár. Az angyal szavára mégis…