Országosan 268 oktatási intézmény érintett a csütörtök reggeli bombafenyegetésben, ebből 245 budapesti, 23 pedig vidéki iskola – jelentette ki Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára rendkívüli sajtótájékoztatón, Budapesten. Rétvári Bence elmondta, minden budapesti tankerületbe, illetve az ország összes tankerületeinek több mint harmadába érkezett ilyen fenyegetés. „Jelen pillanatban sehol nincs olyan helyzet, hogy közvetlenül bombamerényletnek a veszélye fennállna” – fogalmazott az államtitkár, megjegyezve, az utóbbi időben a Nyugat-Európában végrehajtott merényletek miatt azonban minden bejelentést komolyan kell venni és ki kell vizsgálni. Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője elmondta, minden magyar diák és tanár biztonságban érezheti magát, nincs ok pánikra. „Az…
iskolák
Kárpáti-Kelemen Katalin Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő a közösségi oldalán jelentette be csütörtök délután, hogy váci iskolák nincsenek azon intézmények között, ahova fenyegető levelek érkeztek bombariadóról. „Remélhetőleg így is marad, és a hatóságok gyorsan kezelni tudják a helyzetet mindenhol, ahol érintett iskolák vannak” – tette hozzá Kárpáti-Kelemen Katalin. Mint ismert, csütörtökön több száz iskolát fenyegettek meg ismeretlenek e-mail üzenetben arról, hogy az intézményekben robbanószerkezetet helyeztek el. Valamennyi intézménynél rendőri jelenlétet biztosítanak. Az eddig átvizsgált épületekben a kutatás során robbanószert, vagy robbantásra alkalmas eszközt nem találtak – írja a police.hu.
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) veszi át a jogosítványszerzéshez kapcsolódó életmentő oktatást a középiskolákban – közölte a szervezet. A középiskolás járművezetők képzésére és vizsgájára vonatkozó hatályos jogszabályok alapján az elsősegélynyújtás demonstrációs oktatásának szakmai megvalósítója az OMSZ – tartalmazza a közlemény. Az OMSZ határozza meg a demonstrációs képzések tartalmát, tematikáját, delegálja az oktatókat, és együttműködik a kijelölt intézményekkel, ahol a közúti elsősegélynyújtás demonstrációs képzéseit szervezik – tették hozzá. Emlékeztettek: a köznevelésben és a szakképzésben tanuló végzős diákok számára már elérhető az ingyenes, B kategóriás gépjárművezetői elméleti tanfolyam. A tanulók számára egyéb elemek mellett biztosított a jogosítványszerzéshez kötelező online elsősegélynyújtás-tanfolyam elvégzésének lehetősége és…