Az új híd „valódi, mindennapi összeköttetést jelent a határ két oldalán élő rokonok számára, az itt közlekedők pedig mostantól rövidebb menetidővel és átjutással számolhatnak” – közölte Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője. „Magyarországot és Szlovákiát ma közelebb hoztuk egymáshoz” – szögezte le Rétvári Bence. Hozzátette: „szerencsére abban a korszakban vagyunk, amikor újabb és újabb hidak épülhetnek nemcsak fizikai, de átvitt értelemben is a két ország között. Ismét bizonyítottuk, hogy sokkal több minden fűz össze bennünket, mint ami szétválaszt.” A politikus szerint „mind közlekedési, mind munkahelyteremtési, gazdasági és turisztikai szempontból is ünnep ez a nap.” 2010-ben huszonkét átkelőpont volt a Magyarország…
Ipolydamásd
Július 2-án, a jövőbeli ipolydamásdi hídfő helyén helyezték el az új Ipoly híd alapkövét. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a ceremónián kijelentette: 2023 elejére már állnia kell az Ipolydamásdot a felvidéki Helembával összekötő építménynek – írta meg a Hídlap. Az ünnepség elején köszöntötték Szijjártó Pétert, Andrej Doležal szlovák közlekedési és építésügyi minisztert, Milan Belicát, a Nyitrai önkormányzati régió elnökét és Rétvári Bencét, Dunakanyar térségének országgyűlési képviselőjét. A két ország himnuszának eléneklését követően Szijjártó Péter és Andrej Doležal együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a Budapest-Pozsony szárnyashajó projektről, majd a külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta: az elmúlt tizenegy évben sokat dolgoztak azért, hogy javuljon…
Rajnai László, a Rajnai Produkció kreatív igazgatója és Rezván Nikolett állatkoordinátor meséltek az általuk Ipolydamásdon létrehozott középkori faluról és létrehozásának céljáról a HírTv Paletta című műsorában. Ipolydamásd határában, a várdomb és az Ipoly folyó között 2020 júliusában megnyílott egy középkori falut és állatsimogató, ahol egy órás, vidám hangulatú idegenvezetés segítségével ismerkedhetnek meg az érdeklődők egy középkori falu mindennapjaival. A bemutató során a látogatók hallhatnak boszorkányokról és kuruzslókról, kezükbe foghatnak középkori fegyvereket és mintegy hatvan állatot is megtekinthetnek. https://www.youtube.com/watch?v=WaJ1BDw5LMg Damásd vára – Magyar Várarchívum Alapítvány – Várak a Történelmi Magyarországon