ingyenes program

Idén először rendezik meg a Sonkaszegő Fesztivált Vácon, amely a könnyed szórakozás mellett a húsvéti népszokásokat igyekszik bemutatni a kilátogató vendégeknek. A szervezők közölték, hogy manapság a városi gyermekek ritkán találkozhatnak ezekkel a népi hagyományokkal, így a rendezvény kiemelt figyelmet fordít az ő ismereteiknek bővítésére, mindezt játékos formában. A rendezvény kiemelt eseménye lesz az ételáldás, ahová mindenki kosárban hozhatja otthonról a megáldani kívánt sonkát, kenyeret, tojást, vagy egyéb ételeket. A vendégeket 11 órától a Szajkó népzenekar szórakoztatja, a gyermekek pedig egész nap kivehetik a részüket a tojásfestésből és tojáskeresésből. Az ételáldást követően a Váczi Néptáncegyüttes nagy létszámú műsora következik, ami…

Tovább