illegális migráció

Európában egyre nagyobb probléma az illegális migráció – jelentette ki a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára a Készenléti Rendőrség budapesti központjában a Szerbiába induló 20. magyar rendőri kontingens búcsúztatóján. Rétvári Bence úgy fogalmazott, hogy 2015 óta folyamatosan napirenden szerepel az illegális migráció kérdése Európában, de a probléma megoldatlan maradt. Mint mondta, a migrációs paktum, az illegális migránsok kvóta alapján történő szétosztása nem megoldás, hanem sokkal inkább „egy meghívólevél, egy migránsmágnes”. Magyarországnak az az álláspontja, hogy a külső határokat kell védeni – emelte ki. Úgy fogalmazott, ha az EU megvédené a 440 kilométer hosszú külső határszakaszát és a tengeri határszakaszokat, akkor nem…

Tovább

A váci rendőrkapitányság korábbi közleményéből megtudhattuk, hogy miután ismét erősödik az illegális határátlépés kísérletével járó hazánkba érkezés (ugye, milyen píszík vagyunk ezzel a fogalmazással?), ezért a magyar és a szlovák illetékes rendvédelmi szervek együtt is erősítik az ellenőrzést – többek között a Budapest-Szob vasútvonalon, különös tekintettel a nemzetközi forgalomban közlekedő szerelvényekre. Egy olvasónk a mai napon szemtanúja volt egy elfogásnak a váci pályaudvaron, küldött is két fotót az akcióról. Szerkesztőségi véleményként felvetjük az ügyben, hogy a jelenleg a váci városvezetésben semmittevő Kiss Zsolt János alpolgármester korábban humbugnak, hergelésnek, helyben érdektelen kérdésnek nevezte a migráció ügyét, mondván, hogy itt ez nem…

Tovább

A szlovák és a magyar rendőrök közös vasúti járőrszolgálata három migráns előállítását eredményezte – írta a Police.hu. A szlovák és a magyar rendőrök 2022. június 28-án ellenőriztek nemzetközi szerelvényeket, melyeken három külföldit igazoltattak. A magukat tunéziai, szír és palesztin állampolgárnak valló utasok jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért előállították őket. Meghallgatásukat követően, a hatályos magyar jogszabályok szerint visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A Váci Rendőrkapitányság munkatársai a jövőben is folytatják a szlovák rendőrökkel közös járőrszolgálatot.

Tovább

A szlovák és a magyar rendőrök eredményesek voltak, amikor 2022. március 25-én nemzetközi szerelvényeket ellenőriztek, amelyeken összesen nyolc külföldit igazoltattak – jelentette a Police.hu. A magukat tunéziai, líbiai, szír és marokkói állampolgárnak valló utasok jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért előállították őket. Meghallgatásukat követően, a hatályos magyar jogszabályok szerint visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A Váci Rendőrkapitányság munkatársai a jövőben is folytatják a szlovák rendőrökkel közös járőrszolgálatot.

Tovább

Nagyon egy húron pendül Inotay Gergely és Márki-Zay Péter. Mindketten bevándorláspárti nézeteket vallanak, de ezt már megszoktuk a baloldali politikusoktól. Inotay kijelentése azonban minden eddigit túlszárnyal. Szerinte nem elég befogadni és ellátni a migránsokat, „nekik a lehető legjobb ellátást kell nyújtanunk”. Inotay Gergely, a baloldal váci országgyűlési képviselőjelöltje egy korábbi, baloldali jelölttársaival folytatott vitán részletesen kifejtette az álláspontját a migráció kapcsán. Elmondta, hogy „egy magát kereszténynek és nemzetinek mondó állam nem riogathat a migrációval”. Azt ugyan ő is látja, hogy az ország lakosságát az illegális migráció félelemmel tölti el és részben osztja is az emberek véleményét, de szerinte látni kell,…

Tovább

Ezen a hétvégén egyszerre négy országos lap is szemlézte azt az először a  VácOnline-on közölt, Inotay Gergely Ábel, Gyurcsány váci emberének botrányos, a magyarok jelentős részével szemben álló kijelentéséről szóló írást, amelyben minden korábbi migránsbarát állítását túlszárnyalóan úgy vélekedik Inotay, hogy a migránsokat nem elég befogadni és ellátni, de „nekik a lehető legjobb ellátást kell nyújtanunk”. Úgy látszik, a migránsokkal jobban bánna, mint a magyar adófizetőkkel. Az országos lapok szemléi írásunkból egyöntetűen azt emelték ki, hogy méltán háborít fel sokakat, hogy adójukból olyanoknak kell a baloldal szerint a „lehető legjobb ellátást” nyújtani, akik illegálisan érkeznek és akár erőszakkal is rátámadnak…

Tovább

Minden korábbi migránsbarát kijelentést túlszárnyalóan úgy vélekedik Inotay Gergely a baloldal váci képviselőjelöltje, hogy a migránsokat nem elég befogadni és ellátni, de „nekik a lehető legjobb ellátást kell nyújtanunk”. Úgy látszik, a migránsokkal jobban bánna, mint a magyar adófizetőkkel. Inotay Gergely, a baloldal váci országgyűlési képviselő-jelöltje egy korábbi, baloldali jelölttársaival folytatott vitán részletesen kifejtette az álláspontját a migráció kapcsán. Elmondta, hogy „egy magát kereszténynek és nemzetinek mondó állam nem riogathat a migrációval”. Azt ugyan ő is látja, hogy az ország lakosságát az illegális migráció félelemmel tölti el és részben osztja is az emberek véleményét, de szerinte látni kell, hogy az…

Tovább

A szlovák és a magyar rendőrök közös járőrszolgálatuk alkalmával hat migránst tartóztattak fel a Vác-Szob vasútvonalon – ismertette a Police.hu. A rendőrök 2021. november 17-én ellenőrizték a nemzetközi szerelvényeken utazó ki-, és belépő utasokat. Kora délután két külföldit fogtak el, akik magukat szír állampolgárnak vallották, azonban jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták igazolni. Pár órával később még négy, magukat szír és palesztin állampolgárnak valló határsértőt gyűjtöttek be. A járőrök mind a hat migránst előállították a Váci Rendőrkapitányságra, majd a hatályos jogszabályok alapján visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A Váci Rendőrkapitányság munkatársai a jövőben is terveznek hasonló, a szlovák rendőrökkel közös…

Tovább

A szlovák és magyar rendőrök együtt láttak el közös járőrszolgálatot a Budapest–Prága között közlekedő vonaton. Nemzetközi szerelvényeken utazó ki-, és belépőket ellenőrizték a rendőrök 2021. november 5-én. Ahogy korábban hírt adtunk róla, szeptember végén szír, libériai, algériai, tunéziai és palesztin határsértőket fogtak a magyar és szlovák rendőrök, november 5-én a délelőtti órákban három olyan külföldit találtak, akik magukat líbiai állampolgárnak vallották, azonban jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták igazolni. A járőrök mind a három migránst előállították a Váci Rendőr-kapitányságra, majd a hatályos jogszabályok alapján visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A Váci Rendőrkapitányság a jövőben is tervez hasonló, a szlovák rendőrökkel…

Tovább