Nagyon nyitottak a középiskolások a honvédelem tantárgyra, több mint tizenötezer diák vesz részt a honvédelmi oktatásban – közölte a Honvédelmi Minisztérium. A közlemény szerint idén szeptembertől már 141, önkéntes jelentkezés alapján kiválasztott iskolában 130 felkészült és tapasztalt katonaoktató tanítja a honvédelem tantárgyat, amely „komplex ismereteket ad át a gyerekeknek a Magyar Honvédségről és a honvédelemről”. Azt írták, a tantárgy célja nemcsak a honvédelem iránti elköteleződés erősítése, hanem a diákok felelősségtudatának, csapatszellemének és gyakorlati problémamegoldó képességeinek fejlesztése is. A tananyag a történelem, fizika, földrajz és biológia tantárgyak ismereteire építve „egészségügyi, túlélési, valamint térkép- és tereptani alapismereteket biztosít a diákok számára” -…