háború vagy béke

Rétvári Bence egy olyan férfit mutatott be a közösségi oldalán, akinek családjában a gyerekeknek 12 éves koruktól dolgozni kellett, hogy pótolják a fronton elhunyt nagyapa jövedelmét.  György a videóban elmondta: „mi is sérültünk a háborúban, el lehet mondani, mert a nagyapám ott maradt a háborúban, Oroszországban, Szibériában. Azt nagyon megsínylette az édesapámnak a családja, nagyon. Annyira megsínylette, hogy akkor a 12 éves korában, a hat elemi után el kellett menni dolgozni, hogy a család meg tudjon élni. Szóval mélyről jöttünk, hogy úgy mondjam.”

Tovább

Ez az első olyan európai választás, amikor van egy olyan téma, amely áthúzódik a tagállamok szinte mindegyikén: mindegyik országban a háborúról szól a kampány, ez most összeurópai kérdés – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke, miután leadta voksait az európai parlamenti és önkormányzati választáson a főváros XII. kerületében. Újságírói kérdésekre válaszolva kifejtette, hogy két lépésben lehet eljutni az ukrajnai békéig. Először ma meg kell nyerni Európában ezt a választást, melynek eredményét indokolt lesz úgy értelmezni, hogy az európai emberek véleményt mondhattak a háborúról és a békéről. Ez a munka egyik fele, a másik felét pedig a békét akaró amerikai…

Tovább

A Fidesz-KDNP-s Imre Zsolt Vác békepárti polgármesterjelöltje, míg Matkovich Ilona korábban bizonyította már, hogy háborúpárti. „A második világháború lezárása óta soha nem álltunk még annyira közel a harmadik világháború kitöréséhez, mint manapság. Szomszédunkban immár két esztendeje háború zajlik és az eszkaláció irányába haladnak a dolgok, mert Európa vezetői sajnos háborús lázban égnek. Magyarország a béke szigeteként egyedül áll itt, Európa közepén. A júniusi választások tétje tehát nem más mint háború vagy béke” – nyilatkozta korábban Imre Zsolt, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje, aki képviselőjelölt társaival galambokat reptetett a magasba a béke szimbólumanként. Eközben Matkovich Ilona és a dollárbaloldal azt bizonyította be, hogy…

Tovább

„Ma egymillió békepártival találkozunk, holnap pedig megvédjük Magyarország békéjét” – hangsúlyozta Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szombaton Vácon. Menczer Tamás a Fidesz-KDNP jelöltjeivel és Rétvári Bencével találkozott, aki elmondta „azt látom az elmúlt napokban, hogy egyre elszántabbak az emberek, egyre inkább látják a híreket, hogy milyen szörnyű dolgok jelennek meg a nemzetközi sajtóban. Tényleg, egyre több helyén a világnak háborúra készülnek a nagyhatalmak. A váciak nem akarnak háborút, a váciak békét akarnak. Megélték a nagyszüleik, milyen volt az a háború, nem akarják, hogy a gyerekeik is megéljék ugyanezt.” Menczer Tamás hozzátette: „ez tehát a tét, háború vagy béke, és…

Tovább

Rétvári Bence Imre Zsolttal, Vác békepárti polgármesterjelöltjével járja a várost és viszi el mindenkinek Orbán Viktor miniszterelnök levelét. Rétvári Bence a közösségi oldalán leszögezte: „Folytatjuk a mozgósítást. Egy percre sem állhatunk meg, mert csak mi szólunk itthon és külföldön is a béke hangján. Június 9-én csak a béke, csak a Fidesz-KDNP!” A politikus többször hangoztatta már, hogy Vác békepárti polgármesterjelöltje Imre Zsolt, aki hivatalos bemutatkozásán korábban hangsúlyozta: „a június 9-i Európa Parlamenti választás tétje nem más, mint a háború vagy a béke kérdése. Magyarország elkötelezett a béke és az azonnali tűzszünet mellett. Magyarország kormánya mindent megtesz, hogy kimaradjunk a háborúból,…

Tovább

Rétvári Bence szerint nem volt még olyan nagy tétje európai parlamenti választásnak, mint a mostani: béke vagy háború. A politikus a közösségi oldalára töltött fel egy videót arról, hogy Vácon a Fidesz-KDNP jelöltjeivel viszi el Orbán Viktor miniszterelnök levelét a választópolgároknak. „Ez nem a mi háborúnk, tehát ezt nem nekünk kell lefolytatni, illetve nem azoknak kéne lefolytatni, akik vívják. Ezt az asztalok mellett kellene lezárni” – mondta egy választópolgár Rétvári Bencének, aki egyetértett a váci lakossal. „A kampány utolsó szakaszába léptünk itt, Vácon is. Személyesen visszük el Orbán Viktor levelét mindenkinek, hiszen óriási a választás tétje. Háború vagy béke? -…

Tovább

Száz galambot reptettek fel csütörtökön Vácon a béke jelképeként a Fidesz-KDNP jelöltjei és országos politikusok. Mint mondták, a júniusi választások tétje a háború vagy a béke. „A második világháború lezárása óta soha nem álltunk még annyira közel a harmadik világháború kitöréséhez, mint manapság. Szomszédunkban immár két esztendeje háború zajlik és az eszkaláció irányába haladnak a dolgok, mert Európa vezetői sajnos háborús lázban égnek. Magyarország a béke szigeteként egyedül áll itt, Európa közepén. A júniusi választások tétje tehát nem más mint háború vagy béke” – mondta Imre Zsolt, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője…

Tovább