A napokban váratlanul elhunyt id. dr. Cserni Istvánné, született Akkermann Vera, vagy ahogy mindenki szólította: Verocska. Dr. Karay-Krakker Kálmán egykori országgyűlési képviselő, váci polgármester és Pest megyei főispán unokája és a neves, mindenki által szeretett, váci orvos, dr. Akkermann János lánya volt. Nagyapjától és édesapjától örökölte a közélet iránti érdeklődését, minden fontos verőcei esemény részese volt. A család összegyűjtött kordokumentumait a váci levéltár rendelkezésére bocsátotta, így 2011-ben a Karay-Krakker család két polgármesterének Vácért végzett munkáját bemutató kiállítást is megszervezték, mely nélküle nem jöhetett volna létre. Mosolygós, kedves, életvidám személyisége mindenkiben nyomott hagyott, aki őt megismerte. Isten nyugosztalja.
gyász
A váci újságírók iparoscéhéből megint újabb áldozatot szedett a világon átsöprő járvány: 42 esztendős korában elhunyt Lakatos Csaba kollégánk – számos szakmai kihívásai közül többek között –, a VácOnline egykori alapító-főszerkesztője. Tíz esztendőn át ő vitte vállán azt a lapot, amely olvasóközönségének egy jelentős részét ma neki köszönhetjük. A sérült emberek iránti közös szolidaritásunk és a céhből való fiatal életed elvesztése feletti kettős gyász megrendültségével mondjuk: Csaba, Isten nyugosztaljon! *** A Mozgáskorlátozottak Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete munkatársaként, valamint újságíróként is ismert és elismert fiatalember 1977-ben született, a váci Madách gimnáziumban érettségizett, diplomáját a Wesley János főiskolán szerezte szociális munkás szakon. Alig…
MÉLY FÁJDALOMMAL TUDATJUK, HOGY ELHUNYT MANNINGER GÁBOR, SZERETŐ FÉRJ, ÉDESAPA, NAGYPAPA. Gyászmiséjét Dr. Beer Miklós nyugalmazott megyéspüspök 2020. december 22-én 14:00 órai kezdettel mutatja be a váci Fehérek templomában. Hálás szívvel fogadjuk mindazok részvételét, akik szeretik, tisztelik őt. A misén élő közvetítés útján is részt lehet venni a Felsővárosi Plébánia – Vác YouTube csatornán 13:45 órától. Kérjük, hogy a rendkívüli vírushelyzet miatt a részvételnek ezt a formáját válasszák. Amennyiben mégis a személyes részvétel mellett döntenek, úgy kérjük megértésüket, hogy a részvétnyilvánítás szokásos, hagyományos formáira sajnos nem lesz lehetőség. A gyászoló család
Tragikus kimenetelű közlekedési baleset következtében július 12-én, vasárnap életét vesztette Bálint Gergő, a Vác VLSE utánpótláskorú labdarúgója – írta meg az MLSZ. A váchartyáni fiatalember 2002. augusztus 27-én született Vácott, labdarúgóként végigjárta azt a bizonyos szamárlétrát, korosztályról korosztályra lépkedett felfelé és vívott ki magának helyet a váci utánpótlás csapatokban. Bálint Gergő a váciak saját nevelésű, tehetséges fiatalja volt, aki belső védőként szerepelt a piros-kékeknél. Az elmúlt évadban a Balogh Csaba által irányított U19-es együttesben tíz alkalommal lépett pályára. A tragikus vasárnapi napon gépjárművével egy fának ütközött, s noha gyorsan érkezett a segítség, az életét sajnos már nem tudták megmenteni. Őszinte…