gyanús szerződések

A népszámlálás ürügyén került elém egy hirdetés a Fészbúkon, amely arra biztatta a büszke ateistákat, hogy nyugodtan vallják be: nem hisznek Istenben. És, hogy, hogy nem, a reklámarcok mindegyike politikailag erősen elkötelezett, mégpedig balliberális irányban. Amivel nincs is gond. Gond csak azzal van, hogy magukról azt hiszik és hirdetik, hogy mindentől és mindenkitől, még Istentől is FÜGGETLENEK ÉS OBJEKTÍVEK. Nem bántva őket hitükben (hiszen az ateista abban hisz, hogy nincs Isten), azért nem árt tudni: énképük legalább annyira hamis, mint a másik oldalt (nevezzük őket Istenben hívőknek) lenéző, elítélő nyilatkozataik. Nem tudom, és nem is érdekel, hogy Magyar György hisz-e…

Tovább

Ezekben az ínséges időkben, a megszorításokkal és bezárásokkal sújtott Vácott meglehetősen áttekinthetetlen meghatalmazással, búsás javadalmazásért – óránként ÖTVENEZER forintért! –, elemzi Magyar György ügyvédi irodája a jelenlegi baloldali vezetésű városunk Kúria előtt fekvő ügyének periratait – tárta fel az adatRADAR a napokban. Áttekinthetetlen meghatalmazás Az adatRADAR, a közérdekű adatigénylések portáljának kérésére kiadott dokumentumok tanúsága szerint a meghatalmazás meglehetősen áttekinthetetlen, aminek első oldalán 2022. február 22-i dátummal az szerepel, hogy a közismert baloldali jogásznak, társainak, esetleg bojtárjainak a „KÖF. 5042/2021 szám alatti ügyben” kell képviselnie a várost. A dokumentum második oldala „üres, vagy törölték a lényegi tartalmát” – írja a lap,…

Tovább