Dr. Gémesi György, az orvosi végzettségű – sebész – településvezető, korábbi válogatott kardvívó, Matkovich Ilona baloldali városvezető hű fegyvertársa, immár nem csak politikai „bal kezét”, valamint városa céghálózatát osztotta meg Váccal, hanem amatőr színészi játékát is elhozza személyesen, egy a „Se veled, se nélküled” című kétszereplős, kétfelvonásos darab kapcsán. A váci amatőr teátrummá lecsúszott Dunakanyar Színház most 3500 forintos jegyáron, néhány kétes tartalmú Orlai produkció után e hétvégén a gödöllői amatőr Garabonciás Színtársulat színielőadását fogadja be. A színlap annyit árul el a darabról, hogy annak első felvonása a férfi-női kapcsolatról szóló bohózatokból, jelenetekből és pikáns dalokból áll, majd a második…
Gödöllő
Háromszáz év magyar történelme sűrűsödik össze Gödöllőn a királyi kastély falai között. A hazai barokk építészet egyik legjelentősebb alkotása ezer szállal kötődik Váchoz is. Grassalkovich Antal, a kastély építtetője ugyanis több mint 30 templomot emelt a XVIII. században, köztük jó néhányat a Váci Egyházmegye területén. A gödöllői kastélytemplomot Althan Mihály Károly váci püspök szentelte fel 1749-ben. Az azóta egyházi tulajdonban lévő kápolna 2015-ben került a magyar állam tulajdonába abból a célból, hogy újra szerves része lehessen az épületegyüttesnek. A csaknem 10 éve nem látogatható kápolna most újra kinyitja kapuit. – Most a tavaszi időszakban végre újranyitjuk a kastély kápolnáját és ünnepnapokon…
Általában egy-egy tárgyalás valós tartalmának csak bizonyos része szokott sajtónyilvános lenni, ennek ellenére informálisan mégis kiszűrődnek gyakran olyan értesülések is, amelyek nem feltétlenül biztosak. A sajtó ilyenkor fordul megerősítésért vagy cáfolatért az illetékesekhez. Mivel a váci városházától kaphatnánk csak pontos információt, így nincsenek különösebb illúzióink a választ illetően, de mégis fel fogjuk tenni azt a kérdést, hogy tervezik-e a közeljövőben összevonni három város (Vác, Szentendre, Gödöllő) helyi televízióit? Tény, hogy egyre gyakrabban gyűlnek össze Gödöllő, Szentendre és Vác polgármesterei – mint arról mind a városháza, mind a VácOnline is beszámolt már. Városházi forrásokból értesülve e megbeszélések egyik sajátos hozadéka lehetett,…