Géza király tér

A Géza király tér burkolatának állapotára hívta fel a figyelmet Pető Csilla Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő a közösségi oldalán.  A Géza király tér köves burkolatán egyre több kátyú alakul ki, ami szétrázza az autókat, a gyalogosoktól pedig rendkívüli odafigyelést igényel a botlásveszély miatt. A baloldali önkormányzat még úgy sem foglalkozik ezzel, hogy egy iskola és egy templom is található a téren. Pető Csilla felhívta a figyelmet arra is, hogy a terület a II. számú parkolási zónába tartozik, ahol január 1-től december 31-ig kell fizetni a parkolásért; még szombaton is.

Tovább

Augusztus elején elköszönt Váctól, itteni közösségeitől Tömördi Viktor fráter, aki mintegy egy évtizeden át szolgált a barátok templomában, közösségeket vezetve, s ugyanakkor az Isten-háza, illetve a hosszú évtizedeken át kihasználatlan monumentális kolostorépület felújításában is főszerepet vállalva. Immár Sümegen, a ferencesek egyik fő központjában folytatja küldetését. Nagy örömmel válaszolt kérdéseinkre, zárszóként köszönetét kifejezve, üdvözletét küldve az itteni híveknek. – Csaknem egy évtizeden át szolgált Vácott, a barátok templomában, milyen közösségépítő eredményeket, milyen fejlesztéseket emelne ki ebből az időszakból? – kérdeztük Viktor atyát. – Ha a polgári éveket számítjuk, akkor 14 polgári év volt életemben Vác városához köthető. Ebben az időszakban megismerhettem…

Tovább