Vonaton garázdálkodót keresnek a dunakeszi rendőrök. A férfi felfegyverkezve támadt egy utasra a váci vonaton. A képeken látható, egyelőre ismeretlen személyazonosságú férfi 2021. február 19-én 19 óra körüli időben a Budapest, Nyugati pályaudvar – Vác között közlekedő vonatszerelvényen snicerrel (ez számít felfegyverkezésnek) a kezében trágár kifejezésekkel illette, majd bántalmazta egy utastársát. A Dunakeszi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a bűncselekménnyel, vagy a képeken látható férfival kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-2883 telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” számán, vagy a 107 központi segélyhívó telefonszámon.
garázdaság
A váci rendőrök eljárást indítottak egy 44 éves nő ellen, aki sodrófával vett elégtételt az őt ért sérelemért – írta meg a Police.hu. Egy menetrend szerinti helyi járatra szállt fel egy csörögi nő 2020. szeptember 27-én délelőtt Vácon. Útközben összeszólalkozott egyik utastársával, aki inkább leszállt, hogy elérje a közeli vasútállomásról induló vonatát. A nő sérelmezte vitapartnere beszólását, lepattant a buszról, kézitáskájából előhúzott egy sodrófát és többször fejen ütötte a férfit. A sértett próbált karjával védekezni, az érdemi segítséget azonban a buszsofőr nyújtotta számára. Fékezett, leugrott a járműről, majd a nőt kabátjánál fogva elrángatta az általa látásból ismert, rendszeresen a járattal…