A Váci Reménység Egyesület galambász szakosztálya hagyományos év eleji kiállításának ad helyet február 11–12-én a művelődési központ a 47-es és 48-as termekben. Mint azt Galba Tamás szakosztályi elnöktől megtudtuk, szombaton 8 – 17 óra között, vasárnap pedig 8-tól 14 óráig várják az érdeklődőket, a hivatalos megnyitót szombaton 10 órakor tartják. A seregszemlén a tagtársak jelzése alapján több mint 250 díjnyertes díszgalambot mutatnak be, de másfajta, hobbiból tartott szárnyasok is érkeznek. A kiállítás díjtalanul látogatható program.
galambászat
A múlt hónap végén rendezett kiállításukat értékelő találkozót tartottak a napokban a centenáriumát ünneplő Váci Reménység Egyesület galambász szakosztályának tagjai. Galba Tamás szakosztályi elnök kiemelte: a korábbi eseményekhez képest valamivel kevesebb érdeklődő tekintette meg a galamb seregszemlét a művelődési központban, de ez egyértelműen a Covid-világjárvány utóhatása, és azon lesznek, hogy mindinkább felkeltsék az érdeklődést – főképp a fiatalok körében – a tenyésztői tevékenységük iránt. Ribáry Zoltán
Huszonegy fajta 143 egyede tollászkodott a hét végén a művelődési központban a Váci Reménység Egyesület galambász szakosztályának kiállításán. A helyi tagtársakon kívül Dunakesziről és Budapestről is érkezett galambász a büszkeségeivel, voltak, akik a galambok mellett díszbaromfikat is hoztak. – Két év kényszerszünet után tudtuk újra megszervezni a kiállítást, és tagtársaim nevében is mondhatom, hogy már nagyon vártuk az újbóli bemutatkozási lehetőséget. Fontosak nekünk ezek a kiállítások, jó együtt megmutatni az érdeklődőknek a díszgalambjainkat, és hát a visszajelzések alapján a nagyközönség is szívesen fogadja a bemutatókat, főleg a kisgyerekes családok – mondta Galba Tamás szakosztályi elnök. Fábián Fédra, a jubiláló, idén…