A székesegyház rendkívüli jelentőségű belső felújításával párhuzamosan – szintén a Vácnak korábban megítélt négy milliárd forintos turisztikai célú kormányzati támogatás költségvetési keretében – elkezdődött a Galamb utca 5. alatti hitéleti központ épületeinek, udvarának, pincéjének átfogó rekonstrukciója is. A helyszínen tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elsőként dr. Marton Zsolt megyéspüspök szólt a megkezdett felújításról, fejlesztésről. – Az 1768 és 1775 között épült barokk püspöki palota kiszolgáló épületei álltak itt, illetve állnak és maradnak is meg részben, csak felújítva, korszerűsítve, új funkciót betöltve a jövőben. Itt voltak valamikor kocsiszínek, aztán a későbbi idők folyamán, az elmúlt évtizedekben hitéleti központ működött itt előadótermekkel, garázsokkal és…